Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 4. szám - Dr. Jégh Gyula: Plautus a középiskolában

protest Ass tasügyi szemű-: 155 A tanulók felvétele, egyik intézetből a másikba való átlépése tekintetében a törvény olyan imperative rendelkezik, hogy az egy­házi hatóságok eddig gyakorolt ebbeli joga valószínűleg megszűnik, hacsak a végrehajtási utasítás máskép nem fog rendelkezni. Ugyanez az eset a javítóvizsgálatokkal, osztályismétlésekkel és osztályösze- vonásokkal, mert ezután a két tárgyból bukott tanuló javítóvizsgára engedélyt nem kaphat. Újítás a 33. § 3., mely szerint „az a tanuló, kinek tanulmányi eredményét négynél több tantárgyból minősítették elégtelennek, vagy aki középiskolai tanulmányai folytán már két ízben ismételt osztályt és a második osztály ismétlését követő tanévben tanulmányi eredményét egy tantárgyból elégtelennek minősítették, középiskolai tanulmányokat többé nem folytathat“. A 40. §-ból úgylátszik, hogy az érettségi utasítás is változást fog szenvedni, mert írásbeli érettségin bukott tanulóról szó sincs benne, a szóbelire vonatkozólag azonban a régi szabályok maradnak érvényben. A középiskolai alaptörvényből a felügyeletre vonatkozó szaka­szok mindaddig érvényben maradnak, míg a középfokú tanügyi ható­ságok ügye törvényesen nem rendeztetik, de hatályon kívül helyez­tetik az 1921. évi XXX. te. 1. §. utolsó kikezdése, mert ezentúl a középiskolába csak azok vehetők fel, akik 10. évüket betöltötték. Mivel a felső négy osztály mindegyik ágazatában kétfelé tago- zódhatik, a törvény életbeléptetése után feltétlenül szükség lesz a tanárok létszámának szaporítására, hacsak az órák időtartamának megrövidítésével 20—22 heti órával nem fogják megterhelni a tanárokat. Ennek keresztülvitele azonban valamennyi időre el­odázható, mert a miniszter az ágazatok megszervezésének kötelezett­sége alól meghatározott időre felmentést adhat. A törvény jóságát vagy hiányait a gyakorlat és a végrehajtás módja fogja megmutatni, annyi azonban bizonyos, hogy vele nagy lépés történt az egységes középiskola megvalósítása felé. Kisújszállás. Soós József. Plautus a középiskolában. Évtizede múlt, hogy Plautus Captivi-jét a reálgimnáziumok ötödik osztályában tanítjuk. Az idő is megvan hozzá tehát, hogy a tapasztaltak alapján, éppen az új törvény életbelépése előtt, mely tantervi módosulást is hoz — meghányjuk-vessük e kis részletkér­dést : való-e Plautus a középiskolába ? Azt hiszem, sok reálgimnáziumban tanító tanár indokolatlan­nak találta, hogy míg a humánjellegű gimnáziumnak Plautus egvál-

Next

/
Thumbnails
Contents