Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 4. szám - Nagy Miklós: A tanár viselkedése az iskolán kívül
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 137 gimnáziumunk áldozatos lelkű igazgatójának szép szávait arról a hatásról, melyet az egyöntetű oktató és nevelő munkához tényleg szükséges testvéri összetartás kialakulására a kálvinista iskolák ősi. nemes tradíciója önmagában is kifejt. „Ezt az áldozatos közszellemet valamiképpen a kálvinista iskolák százados falai lehelik a közöttük dolgozó, életüket áldozó s leélő munkások leikébe. A kálvinista tanárok sohasem voltak tisztviselők, hanem a rájuk bízott iskolának és egyháznak lelkes munkásai. Ezen iskolák falai közé mikor belépett egy-egy új munkás, s megkezdte az Ige és tudomány hirdetését, mintegy az egész életre szóló, örökké tartó frigyet kötött azzal, az iskoláé lett, s viszont az iskola az övé. A sorsközösség, a közös öröm és szenvedés elválaszthatatlanul összeforrasztotta őket. Ezt érezve minden munkás, minden tanár, az ifjabbak átvéve az öregebbektől, megvolt a tanári közszellem, mely szállt nemzedékről nemzedékre. Lehettek, voltak is és vannak is olykor-olykor kilengések, elhajlások — minden embernek más az egyénisége —, de ha az iskoláról, a mi erős várunkról van szó, akkor a kálvinista tanárok mindig egyek voltak az iskolájuk szolgálatában, megtartásában, színvonalának emelésében. így, mivel az iskola szolgálata volt a vezérlő szövétnek, minden munkást az hevített, az egymás megbecsülése, tisztelete és szeretete mintegy magától adódott. A kálvinista tanár nem is középiskolai tanár az ország bármelyik intézetében, mint az államnál, ahol egyik-másik tanár szolgálati idejét nyolc-tíz iskolánál tölti el, hanem kimondottan a debreceni, pataki, hajdúnánási, nagykőrösi stb. gimnázium tanára, amit mással nem cserélne fel, mert a saját iskolájával jegyezte el magát már ifjú korában.“ * íme a református középiskolák tantestületeinek közszelleme tizenöt kálvinista intézetnek megvilágításában. Ügy érzem, nem lehetünk eléggé hálásak a Gondviselésnek azért a különös kiváltságért, hogy ilyen iskolák ózondús légkörében szolgálhatjuk a magyar ifjúság nevelésének magasztos ügyét. Debrecen. Kun Sándor. A tanár viselkedése az iskolán kívül.1 Mai módszeres értekezletünkön olyan témáról szeretnék beszélni, ami első pillantásra nem tartozik a szorosan vett metodikai kérdések közé. De csak az első pillantásra. Mert ha meggondoljuk, hogy mindaz, ami közvetlenül vagy közvetve az iskola tanító és nevelő munkáját 1 A kizárólagos helyi vonatkozású részek elhagyásával közöljük ezt a módszeres értekezleten elhangzott tanulmányt, mert úgy érezzük, hogy különösen a vidéki tanártestületek tagjai sok megszívlelni valót találhatnak benne. (Szerk.J
