Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 3. szám - Kerecsényi Dezső: Középiskola és szellemi kiválogatás
104 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE felülről megállapított intézményes forma és szabály kereteit találta meg a maga számára és félő, hogy ez a kétségtelenül igaz elv most is erre a sorsra jut. A középiskola életét irányítók, a hatóságok és a tanárok az igényesség és szigorúság követelését mindig igen szívesen kapcsolták össze a tananyag mennyiségével. A közfelfogás is azt tartja, hogy szigorú és igényes az az iskola, amelyik sokat követel. Tantervek és rendeletek is mindig úgy próbálták a sokszor veszélyeztetett színvonalat biztosítani, hogy anyagminimumokat, ennek bizonyos ,,Kánon“-jait (pl. kötelező olvasmányok, könyvnélkül tudandó versek stb.) állapította meg. Hogy a középiskola az elmúlt 10—15 év folyamán a legfeszélyezettebb helyzetekbe került, éppen az volt az oka, hogy a színvonal megtartása érdekében az anyag- mennyiséghez igyekezett ragaszkodni, oly időkben, mikor közvélemény és hivatali felsőbbség — elismerem nem egyszer okkal — a túlterhelés vádját emelte ellene. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a közvélemény, sőt némely tanár is, mondhatnám, demagóg általánosítással és a fogalmak igazi tartalmát semmibe sem véve, a régi iskolát, mint valami egyoldalú intellektualizmus fészkét, az újabbat, az állandó könnyítésekkel foltozgatottat pedig, mint az „életre való“ nevelés fellegvárát tüntette fel. Most első pillanatra úgy látszik, mintha a szigorúság és igényesség nevében ahhoz a lenézett régi iskolához térnénk vissza, mely „intellektualista“, tanultató és anyag- követelő volt. Nem. A legnagyobb tévedés volt azt hinni, hogy a kiválogatás és megrostálás érdekében szükséges igényesség és szigorúság esetleges anyagszaporítással, vagy az anyag kíméletlen megkövetelésével elérhető. Ha a középiskoláinkban ma használatos tankönyveket átlapozzuk, máris megmutatkozik az első út az elvileg megjelölt cél felé. Tankönyveink1 nagy része egy már életformáló erejét vesztett régibb tudományosság középiskolai nyelvre lefordított maradványa, olyanformán, ahogy Carl Helbing mondja a német iskolai irodalom- történeti tankönyvekről : „Extrakt aus der Literaturgeschichte positivistischer Herkunft.“2 Ma sokszor az a helyzet, hogy a kor tudományossága és a középiskola közötti szükségszerű kapcsolatot fenntartani igyekvő tanár keserves próbálgatásokkal kénytelen egy- egy avult ismeretanyagot a középiskolai nevelés számára használhatóvá tenni, mert érzi, hogy ha nem nyúl bele átformáló kézzel, áltudomány és félműveltség terjesztője lesz, nem tudja tanítványait saját korukba belenevelni. Minden tantárgyban látszaniok kell azoknak a lépéseknek, melyek „fel az igazi tudomány felé“3 vezetnek, 1 E szóval csak nyelvi és irodalmi tankönyveinket értem. A többiről véleményt alkotni nem vagyok illetékes. 2 C. Helbling: Dichtung und Literaturgeschichte an der Mittelschule. Ermatinger^—Festschrift. Frauenfeld—Leipzig 1933. 259. I. 3 Karácsony Sándor egyik készülő munkájának előszavából idézi így Tankó Béla eszmekeltő tanulmánya a középiskolai filozófiai oktatásról. Protestáns Tanügyi Szemle 1934. 2. sz. 49. 1.
