Protestáns Tanügyi Szemle, 1933

1933 / 8. szám - Lengyel Endre: Olasz iskolák helyzete a háború utáni első években

-276

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

pedig néhol elég lenne azok közül egy is. Nem jutnak elegendő pénzsegélyhez, nincsenek megfelelő könyvtárak, némely orvosi fakultáson még az anatómiai terem felszerelése is hiányos. Nem is szólva a fizikai, kémiai berendezésekről vagy múzeumokról. Főleg ügyvédképzésre valók, pedig ezekből Olaszországban van untig elég.

Az a törekvés, hogy egyszerűsítsenek, specializáljanak, pl. Mes- sinába hajózási és óceánkutató intézetet létesítsenek, ahelyett, hogy ott egy „tüdővészes“ egyetemet tartsanak fenn, elméletileg mindenki helyeslésével találkozott. Ha azonban sor kerülne a kivitelre, minden város mentené a maga egyetemét. A kicsinyes okok között néha a kiadó lakások kérdése, a szállodák fenntarthatása, sőt a bérkocsisok keresményei is szerepelnek.

Néha azért is megbukik egy miniszter, ha meg akar szüntetni pl. egy alprefektusi hivatalt; hát még milyen csúfos bukásnak lenne kitéve, ha egyetemet akarna megszüntetni.

Tegyük még hozzá ezekhez, hogy sok a felesleges tanszék, de ezeken olyanok ülnek, kik nem akarnak lemondani sem a címről, sem a fizetésről. Az ilyenek azt állítják, akár az ügy iránti, akár zsebük iránti szeretetből, hogy egyedül csak az ő tanszékük a fontos.

Közben a gazdasági krízis kopogtat' ajtaikon. Van is okuk panaszra, mert javadalmuk néha alatta marad pl. egy egyszerű vasúti alkalmazott fizetésének, ki 9000 lírát, természetbeli lakást és kertet kap. Elég lenne a tanár fizetése, ha egyedül volna. De, ha •családos, már kénytelen magánórákat adni, vagy hivatalt keresni valami magánvállalatnál. Ez pedig nemcsak a tanári tekintélynek árt, kárát látja ennek a tudomány is, hiszen szabad idejében nem a tárgyával foglalkozik. Így aztán a tanári hivatás mesterséggé válik. Ha az illető lelkiismeretes volt, szégyenkezni kell saját előadásai miatt, melyeknek kellő előkészítésére ideje nem volt.

Könyvek beszerzésére, tanulmányutakra még kevésbbé gondolhat a tanár.

Az önképző és dolgozó tanárok ma olyanok, mint a középkor szerzetesei, kik kenyéren és vizen élve mentették át számunkra az akkori tudományt.

Az egyetemi tanárok legtöbbje manapság távoltartja magát a nemzeti közélettől. A katedrán kívül úgyszólván hangjukat sem lehet hallani. Kevesen tartanak szoros kapcsolatot hallgatóikkal, résztvéve azok iskolánkívüli életében.

Ha rosszul is vannak fizetve az egyetemi tanárok, még mindig sok van olyan, ki munkájához mérten túl sokat kap. Pedig a gazdasági leromlás idején sokan kénytelenek voltak leszállni „elefántcsont tornyaikról“, hogy kiadóvállalatoknál, folyóiratok szerkesztőségeiben helyezkedjenek el.

Az egyetemi hallgatóság is megváltozott a háború alatt. Nem ritkán tiszti egyenruhában jelennek meg a vizsgálatokon, esetleg csak nemrég érkezve a lövészárokból, esetleg sebesülten, vagy kitüntetéssel.