Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 8. szám - Pásztor József: Néhány szó az egységes magyar gyorsírásról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 269 benne, nem múlhat különösen akkor, amikor ezeket a változtatásokat csakis a pedagógiai szempontok érvényesítése érdekében hozták be. Tagadhatatlan, hogy a sűrű változtatgatás inkább árt, mint használ, de a módjával történő, időnkénti reformokra szükség van nemcsak most, de szükség volt már 100 évvel ezelőtt is. Sokat lehetne még az egységes magyar gyorsírásnak a többit meghaladó értékéről beszélni, de még csak két kérdésre szeretnék válaszolni. Az egyik az, hogy a gyorsírás nem való a középiskolába. Ezt a kérdést már eldöntötték ugyan a gyorsírásban és az iskolai ügyekben hivatottak. Annak, aki ismeri a gyorsírást, annak nem kell beszélni elmefejlesztő és logikai érzéket művelő voltáról. Mert mit is •csinál a gyorsíró, miközben a röpködő szavakat lerögzíti? Minden hallott szóból kikap egy jellegzetes hangzót s az azon elvégezhető alaki és helyzeti módosításokkal kifejezi az egész szót. Ezt tenni tudatosan és pontosan akkor, amikor a szavak 2—300 percenkénti gyorsasággal röpködnek el, olyan komplikált lelki folyamat, melyre csak a kiművelt értelmű intelligens ember képes. Míg erre a fokra eljuttatjuk növendékeinket (pedig erre el lehet juttatni), addig szellemük kicsiszolása érdekében végzünk annyit a gyorsírás útján, mint — bátran állíthatom — bármelyik tantárggyal. Méltán foglal helyet tehát a középiskolában a gyorsírás is. Azt is felhozzák a gyorsírással szemben érvül, hogy hiába tanítjuk a gyorsírást, azzal ma már úgy se m tudnak elhelyezkedni, kenyérhez jutni növendékeink. Ha már a kérdést így állítjuk be, kérdem én, melyik az a másik középiskolai tárgy, mellyel kenyérkeresethez juttatjuk növendékeinket s ha véletlenül egy sem volna, talán odakövetkeztethetnénk, hogy zárjuk be a középiskoláinkat? A gyorsírás ismerete valóban nem jelent garanciát az elhelyezkedésre, kenyér- keresetre, de jelent lehetőséget és ez a lehetőség magábanvéve megéri azt, hogy foglalkozzanak vele növendékeink. Tisztelettel hajlok meg az emlgetett kis cikk írójának kora és a korával járó konzervatívizmusa előtt. Kérem, cikkemet ne vegye személyes támadásnak, mert annak nem is készült, hanem csak az egységes magyar gyorsírás védelmének. Azt sem szeretném, ha olvasóim az egységes magyar gyorsírás számos előnyének emlegetése közben azt a megállapítást szűrnék le, mintha az új dicsérete a réginek feltétlen lebecsülését jelentené. A Gabelsberger rendszernek olyan történeti jelentősége van, melyet soha letagadni nem lehet. Tudjuk, hogy 100 év óta belőle sarjadnak Közép-Európában a különböző rendszerek. Az egységes magyar gyorsírás mássalhangzói is onnan valók. A müncheni nagy mester érdemét egy percig sem csökkentheti az, ha a természetes evolúció nagyobb eredményeket elérő rendszereket tud produkálni az ő elgondolásai és elvei alapján. De, míg ezeket elismerjük az új rendszerrel elérhető kézzel fogható nagyobb eredmények előtt, a tények logikájánál fogva kell elismeréssel meg- állani a régiek híveinek is. Hiszem, hogy azok a gyakorlati eredmények, amelyek már eddig is mutatkoznak a középiskolai versenye
