Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 8. szám - Pásztor József: Néhány szó az egységes magyar gyorsírásról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 267 rendszerekkel, azt játjuk, hogy ez utóbbinak számos előnye van a többi rendszer felett. A rövidséget úgy lehet megállapítani, ha összeolvassuk, hogy hány jelet használ egy rendszer a magán- és mássalhangzók jelölésére, hányat ezek torlódásainak kifejezésére, hányat az állandó rövidítések számára és hányat az általános jelölési szabályoktól eltérő szójelek számára. Ha az említett rendszerek jelkészletét e szempontból összehasonlítjuk (ez összehasonlítás megtalálható Radnai: A gyorsírás elmélete c. művében, melyet 1924-ben adtak ki, tehát még akkor, amikor nem gondolt senki arra, hogy Radnai rendszere lesz az egységes magyar gyorsírás), a következő érdekes számokat kapjuk: Gabelsberger—Markovits rendszerben a jelek száma 550, Stolze—Fenyvessy r.-ben 410, Nagy Sándoréban 233, Radnai rendszerében 75. Még ha ez utóbbihoz hozzáadjuk az egységes magyar gyorsírás alapfokára beiktatott állandó rövidítések számát, akkor is csak 172 lesz a jelek és jelölési módok száma e rendszerben. E néhány számadat rövidség és megtanulhatóság szempontjából egyaránt igazolja, hogy ez a rendszer az, aminek alkotója valóban szánta, vagyis „egyszerű gyorsírás“. Ide szeretném kapcsolni annak megállapítását is, hogy az sem olyan képtelenül nagy feladat, hogy a rendszer által előírt állandó rövidítéseket egy IV. vagy V. gimnazista tanuló megtanulja. Legelsősorban azt kell megállapítanom, hogy a rendszer által bevezetett állandó rövidítések száma nem olyan nagy, mint ahogy azt a cikk írója tévesen felemlítette. Fogalmazási gyorsírásban az állandó szórövidítések és ragrövidítések száma összesen 100 ! Ha ezt a számot egyszerűen elosztom a 10 tanítási hónappal, akkor 10 állandó rövidítés megtanulása esik egy hónapra. Ez csak még sem lehet olyan borzalmas mennyiség akkor, amikor csaknem ugyanannyi idegen szót vagy földrajzi nevet kell sokszor egyik óráról a másikra megtanulni ! Az irodai fokon sem sokkal több az állandó rövidítések száma. A középiskolák számára előírt V. osztályos tananyagban állandó rövidítések számát 160-ban javasolja maga a rendszer alkotója (Gyorsirástudomány, 1933. 8—9. számában), amit a tankönyv- írók bizonnyal meg is szívlelnek. Ha a jelzett 160 szórövidítéshez még a 12 ragrövidítést is hozzáadjuk, a bemechanizálandó rövidítések száma 172, miből durván számítva, heti két óra mellett, 2 és fél rövidítés esik egy-egy órára. Ez igazán nem kibírhatatlan mennyiség ! De e kérdés tisztábbá tétele érdekében még azt is fel kell említenem, hogy az egységes magyar gyorsírás és a régi rendszerek rövidítéseinek nagy része között lényeges különbség van. Aki gyorsírással valaha is foglalkozott, annak emlékezetében még megvan ez a két kifejezés : szójel és állandó rövidítés. Szójel az olyan rövidítés, mely a rendszerben egyébként nem használt jelölési móddal fejezi ki a szót, az állandó rövidítés pedig a kiírt szónak egy a jelölési szabályok alapján alkotott részét adja. Ebből a meghatározásból kitűnik, hogy az állandó rövidítések sokkal könnyebben megtanulhatók, mint a szabályellenesen képzett szójelek. E nehezen megtanulható szójeleket
