Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 7. szám - Egyházi és iskolai hírek
264 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Márk Imre nyugalomba vonult. A hajdúnánási református reálgimnáziumnak igazgatója volt éveken át (1920—33), mégpedig rendkívül nehéz, válságos időkben. Tanártársait atyai jóindulattal szerette ; hivatalosan a kötelesség teljesítését teljes pontossággal megkívánó főnök, azonban mindig segítésre kész vezető volt. Ha beteg kartárs helyettesítéséről volt szó, az ingyen munkában ő volt a legelső, ha áldozatokat kellett hozni, ő mutatott ragyogó példát. Szolgálatos lélek és amellett valami ősmagyar bölcseség jellemezte minden cselekedetét. Nagyképűség és törtetés nélkül is tiszteletet, szeretetet vívott ki magának, szeretett intézetét pedig Hajdúnánás városának igazi kultúrközpontjává tette. Vele egy egész korszak fejeződik be nemcsak az iskola, hanem a város életében is; igaz munkát végzett. A megérdemelt nyugalomban még hosszú esztendőket kívánok neki azzal a bizonyos reménységgel, hogy tapasztalatait mint bölcs tanácsadó ezután is gyümölcsöztetni fogja iskolája és egyháza javára. S. B. Ilr. Soós Bélát, Szemlénk felelős szerkesztőjét a debreceni református egyházközség folyó évi június hó folyamán egyhangúlag meghívta az egyik megüresedett lelkészi állásra és július hó 9-én ebbe ünnepélyes keretek között be is iktatta. A ,,kálvinista Róma“ egyházi életében ez a meghívás nevezetes historicum, mert az elmúlt évtized alatt heves és erősen kifogásolható kortes- kedések kavarták fel a hivőlc egyetértését és szakították őket egymással élesen szembenálló pártokra. Ezen áldatlan állapotoknak vetett végett Soós Béla egyhangú meghívása és ígér a hatalmas lélekszámú egyházközség számára egy szebb és jobb jövendőt. Mikor dr. Soós Bélát két évvel ezelőtt Szemlénk élére állítottuk és rábíztuk e súlyos feladatatot, alig ismerték még őt és talán olyanok is akadtak kartársaink között, akik aggodalommal, kételkedve fogadták e cselekedetünket. De mi jól ismertük őt és teljes bizalommal ruháztuk fel a felelős szerkesztőség nehéz tisztségével. Az elmúlt két év aztán igazolta fényesen a mi hozzáfűzött várakozásunkat és protestáns tanügyi körökben általános közbecsülést, elismerést vívott ki magénak a működésével. Volt neki programmja és képes is volt azt valóraváltani. Mégpedig célkitűzései pompásan megfeleltek a haladó idők követelményeinek és mindig kielégítették a köznevelés szükségleteit és igényeit. Most fiatalon — 1896-ban született — válik meg tőlünk, tanártársaitól és indul el új útjára. Tulajdonképpen nem ismeretlen pályára lépett, mivel Erdélyben már egy kisebb gyülekezetben paposkodott, de az oláh megszállás kiüldözte onnan. így került át csonkahazánkba, szerzett tanári oklevelet (magyar, német, történet), újabban pedig theologiai doktorátust. Hajdúnánáson, a debreceni református gimnáziumban tanároskodott, újabban pedig a debreceni református tanítónőképzőben. Kitűnő tanító és nevelő volt és nekünk, a református tanári rendnek, nagy veszteség az ő eltávozása. De — hisszük és valljuk — viszont nagy nyereség a debreceni eklézsiának, hogy papjává meghívta. Lélek szerint, eleve elrendelten, bensőséges ösztönökkel és hajlandóságokkal lelkipásztor, aki ebben a hivatásban találja otthon magát és bírja legjobban kifejteni a maga istenadta tehetségeit. A „labor kathedralis“ nem változik : tanteremből templomba lépett át, vagy helyesebben ; emelkedett fel. De ott is, itt is lelkeket pallérozott. Segítse az Isten további pályafutásán a magyar református anyaszentegyház javára és sohase feledkezzék meg arról, hogy nálunk templom és iskola édestestvér, ha tehát szereti és tiszteli amazt, akkor emezzel is mindig és mindenütt úgy kell tennie. Egyébként felkérésemre dr. Soós Béla Szemlénk szerkesztését e polgári év végéig, 1933 december haváig bezárólag elvállalta. Ezért itt is köszönetét mondok neki. vitéz Bessenyei Lajos dr. Debrecen szab. kir. város és a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Könyvnyomda-Vállalata 1933
