Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 6. szám - Budaker Károly: A leánygimnáziumi német nyelvoktatás néhány problémája
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 203 Mindezek a követelmények teljesen azt a célt szolgálják, amelyet az Utasítások a német nyelv tanítása számára kitűznek. Csakhogy melyik tanár tud ezeknek az előírásoknak heti 2 óra mellett lelkiismeretesen eleget tenni? Hisz nem szabad elfelejtenünk, hogy magyar gyermekekkel dolgozunk, akik a német és magyar nyelv szelleme, struktúrája közötti nagy különbségekből származó nehézségekkel küszködnek. Minden német tanár tudja, hogy a német szórend, ige- és névszóragozás (különösen a melléknév erős és gyenge ragozása) még a VIII. osztályban is igen sok gondot okoz a magyaranyanyelvű növendéknek, úgyhogy a német irodalomból nem hagyhatunk fel neki annyi leckét, mint az előírt anyag megkívánná. Annak sincs semmi értelme, hogy az iskolában fel nem dolgozott anyagot adjunk fel leckének, s ezt a növendék átértés nélkül, egyszerűen bemagolja. Az így, gépiesen megtanult anyag hamar kiesik a növendék emlékezetéből s egyáltalában nem gazdagítja lelkét új tartalommal. De teljesen elhibázott dolog az is, ha a tanár az irodalmi anyagot csak lefordíttatja magyarra. Végül pedig őszintén ki kell mondanunk, hogy a VIII. o. növendék a jelenlegi viszonyok között a tanár legnagyobb igyekezete ellenére sem tudhatja annyira a német nyelvet, hogy a német szellemi életbe beleélje magát. Éppen ezért az előírt költői művek legnagyobb részének a lényeges szépségeit sem tudja átérezni, élvezni és értékelni. Itt kell megemlítenem, hogy a ma bevezetett óraszám mellett szinte tehetetlennek tartom a német nyelvnek az ú. n. Kulturkunde elvei alapján való tanítását. Mert mi is a Kulturkunde szerint történő nyelvtanításnak a feladata, célja? Lux Gyula „Modern Nyelv- oktatás“ c. müvében így jelöli meg : „A nyelvoktatásnak tehát nem az a feladata többé, hogy kész ismeretekkel, kész ítéletekkel, pozitív ismeretanyaggal telítse a tanulók lelkét, mint ahogy régen volt, lienem, hogy a tanulókat arra nevelje, hogy ők maguk tudjanak értékelni és következtetni, tudjanak egy nemzeti kultúralkotásra ráismerni, ne legyenek mások ítéletének mintegy grammofonja.“ Később pedig ezt mondja : „Az a mértékegység, az a kiválasztó szempont, amely minden olvasmány megítélésénél ugyanaz marad, nem más, mint az a kérdés, hogy mennyiben viseli magán az olvasmány az illető nép lelki szerkezetének, egyéni sajátságainak értékes bélyegét és mennyiben lesz alkalmas a tanuló személyiségének, aktív ítélőképességeinek a kibontakozására.“ Végül még ezt a gondolatot idézem Lux fentemlített müvéből : „A Kulturkunde elve érvényesül az első órától kezdve, amikor a kis tanuló figyelmét rátereljük az idegen nép nyelvi szerkezetének az anyanyelvétől eltérő sajátosságaira, mint az idegen nép lelki szerkezetének egy sajátos produktumára, végig az utolsó óráig, amikor a tanulót arra tanítják, miként ismerje fel egy irodalmi alkotásban az idegen nép sajátos lelki struktúráját.“ Ez nagyon tetszetős és első hallásra feltétlenül örömmel látjuk a német nyelvoktatás új célját, feladatát abban, hogy a megtanulandó német nyelvben, illetőleg a német irodalomí*
