Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 1. szám - Özv. Koncz Aurélné: Dóczy Gedeon emlékezete
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 7 testedző gyakorlatai fenntartják egészségét, teste rugalmasságát. Talán sohasem volt beteg és nem mulasztott tanórát, hivatali kötelességet. Debreceni igazgatósága 34 éve alatt mindennap megjelent az iskolában, még a szünidőkben is és körültekintő, aprólékos gonddal végezte teendőit. Nem volt íródeákja, titkára, tandíjkezelője, mint a mai igazgatók legtöbbjének ; mindent ő maga írt s az anyakönyvek is szép gyöngybetűivel vannak kiállítva, egészen 1891-ig, mikor a felsőbb leányiskola szervezésével kissé megoszlanak az adminisztratív teendők. Szigorú pontosságot követel tanároktól és tanítványoktól. A tanórákon reggel egy negyedórával korábban kellett megjelenni tanárnak és tanítványnak s ha valaki késett, rettegve gondolt arra, hogy az igazgatóval találkozzék. Pedig sohasem mondott korholó szavakat, de tekintete megszégyenítette a pontatlanságban leledzőt. Legfeljebb zsebóráját nézte meg, a folyosón surranóval találkozva s az illető többé nem késett soha. Az órát jelző csengetésre pillanatok alatt helyén volt mindenki és ha megtörtént néha, hogy a megkezdett érdekes beszédtárgy még nehány pillanatig együtt tartotta a tanárok kisebb-nagyobb csoportját: már annak a beszélgetésnek nem volt íze és zamatja, oly sürgetően kongatott az önvád harangja a szívekben. Tizenhat évi együttműködésünk alatt egyforma tisztelettel és bensőséggel ragaszkodtam hozzá és legfőbb igyekezetem volt, hogy lelkiismeretességemmel és kötelességeim pontos teljesítésével megelégedését kiérdemeljem. Most, annyi év távolából visszapillantva rá, néha párhuzamot vonok közte és magam között, mikor „ajtómat béhajtva“, csak lelki bírám előtt adok magamnak számot tetteimről s arról, hogy hogyan sáfárkodom a nagy örökségben. Az élet más, innen a nagy szakadékon, a felfogás is más, a gondolkozás is ; mások az emberek is, de érzem, hogy más vagyok én is és egész sor gyarlóságot, helytelenül alkalmazott engedékenységet, pongyolaságot vethetek szememre s érzem, hogy pirulnék, ha Dóczy bácsi előtt állanék. De, hiszen, ezzel így volt és így volna ma is minden tanártársa. Mert Dóczy Gedeon feltétlen tekintély volt előttünk is, a növendékek előtt is, de a közönség előtt is. Tiszteletet parancsoló megjelenése, komoly magatartásának hatása alatt állott mindenki. Bár mindenkivel szemben udvarias volt, de nem alázta meg magát; nem kereste a tapsot és az olcsó népszerűséget. Őszintén és leplezetlenül mondta meg véleményét s ez sokaknak nem tetszett akkor sem s nem tetszik ma sem. Bizony, az ő 40 éves pályája is tanári pálya volt, melyen akkor is több volt a tövis, mint a rózsa. A jóakaratú szigort, a feddést, a fegyelem érdekében megkívánt büntetést — ha enyhe formában nyilatkozott is meg — akkor sem szerették s az elkényeztetett, gyenge előmenetelü tanulók szülei akkor is az iskolát tették felelőssé és haragudtak az iskolára. Volt rá eset, hogy a büszke cívis gőg az ellenőrző konferenciáról küldött intést
