Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 4. szám - Láng Margit: A nyelvtanítás az egységes leányközépiskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 137 dalmi müvek olvasásához vezető út, a komoly grammatikai alapvetés, tanár és tanuló részéről egyaránt nagy odaadást, megfeszített szorgalmat, friss munkakedvet igényelt, hogy a hiányzó szorgalmi időt kipótoljuk ; a munka megkönnyítésére egészséges, józan eljárásról kellett gondoskodni. Az első magyar leánygimnázium megalapításának idején a régi skolasztikus módszer már kezdett egyebütt is kissé enyhülni ; de kezdett lejárni a modern nyelvtanításban kedvelt szélsőséges direkt módszer is. Kitűnt, hogy alapos grammatikai képzettség nélkül modern nyelvtudásunk is felszínes és hézagos ; az egyoldalú, vaskalapos grammatizálás pedig a nyelvből minden színt, életet, szépséget kiöl. Pedagógiailag egyik szélsőség sem helyes, mivel nagy felületességre vagy lélektelen nagyképűségre vezet; az egyik a földet rántja ki a láb alól, a másik a lelket öli meg. A két, ellentétesnek látszó eljárás összeegyeztetése, célirányos alkalmazása adhat nyelv- tanításunknak egészséges alapot. Nem is lehet elvi különbség a klasszikus és modern nyelvek módszere közt; a különbség csak a különféle, de közös cél felé törő eszközök alkalmazásában lehet. A holtnak nevezett nyelvek struktúrája, mivel fejlődési folyamatuk végleg lezárult és megmerevedett, szigorúbb, alaposabb iskolázottságot és megértést kíván, mint a moderneké. De a klasszikus nyelvek nem haltak meg, bennük is van élet, ha erőszakosan ki nem öljük belőlük. Itt is van helye a beszédgyakorlatnak, extemporizálásnak stb., ha nem is éppen ezeken az eljárásokon van a súly. A modern nyelv- tanításnál a beszéltetésnek természetesen nagyobb szerep jut; de az élő nyelv ezer változatosságának, változandóságának útvesztőjében eltévedünk, ha az alapos grammatikai képzettség biztos Ariadne- fonala kezünkből kisiklik. A Kultúrkunde nagyon megvesztegető jelszó és ha a nyelvtanítás végső céljának, nem pedig kiindulásának és alapjának tekmtjük, helyes is. De a reális nehézségek megkerülése, a felületes átsiklás nem vezethet el ezen célhoz. Nem is jelent érdemleges erő- és időmegtakarítást, ellenkezőleg munkatöbbletet, mert az ilyen kertelgetések erősen megbosszulják magukat; a nehézségek akkor kerülnek utunkba, amikor legkevésbbé gondolunk rájuk. Szélsőségesés különleges eljárások csak kivételes esetekben járnak megfelelő eredménnyel. Ilyen kivételes pl. Schliemann Henrik esete, aki rengeteg klasszikus, modern és keleti nyelvismeretét, a maga erejéből, időtrabló grammatizálás nélkül, a nyelvek közvetlen tanulmányozásával, könyvnélküli szöveg- tanulással szerezte meg ; nyilván mivel az ő hatalmas esze magától is kiérezte az illető nyelvben megnyilvánuló törvényszerűséget. Súlyos módszertani tévedés volna, ilyen soronkívüli esetből rendszert formálni és evvel a felelősséget és lelkiismeretlenséget szentesíteni. Ilyen szélsőséges és céltévesztett volt pl. S. Reinach, kiváló francia archeológus ötletes kísérlete („Cornélie ou le latin sans pleurs“ és „Eulalié ou legrec sans lacrimes c.“ természetesen leányoknak szánt könyvecskéiben), mely a klasszikus nyelvtanítás egyszerűsítésére a latinból pl 2
