Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 3. szám - F. Kiss István: Mit várhat a népiskolától a középiskola?
90 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE iskolából a középiskolába átlépő növendéknek. Mennyit kell kínlódnia, gyötrődnie, míg beletalálja magát abba az új világba, ahova a népiskolából került ! S mindez azért, mert a népiskolai és középiskolai nevelés közt nincs meg a nélkülözhetetlen folyamatosság. Kinek jutna eszébe, hogy emiatt a meglevő és tagadhatatlanul igen súlyos baj miatt ezt, vagy azt a középiskolai tanárt hibáztassa !? Ők tudják, a szülők pedig gondolják, hogy a hiba a rendszerben van ; ott, hogy nincsen egységes alapelven nyugvó, egymással szervesen összefüggő közoktatási rendszerünk ! Csak így jöhetnek ki olyan furcsaságok, hogy míg egyes iskolatípusok közt meglehetős hézag van, addig más iskolatípusnál — ahová tartozik a tanítóképző is — felesleges ismétlések fordulnak elő. Egyelőre tehát a tanáron fordul meg sok minden. A középiskola I. osztályában tanító minden tanárnak bizonyára sok fejtörést és gondot okozott mindenkor annak eldöntése, hogyan végezze a maga munkáját, hogy a népiskolából átlépő gyermek számára könnyűvé, lehetőleg zökkenésmentessé, szinte észrevehetetlenné tegye az átmenetet. Az ő kedvükért írom e pár sort. Az nagy munka volna, hogy áttanulmányozzák az új népiskolai tantervet és utasítást. Én megkísérlem a lényeget előadni. 1. Először felelek erre a kérdésre : Mit tud és mit nem tud a népiskola I—IV. oszt. végzett gyermek ? Sok mindent tud (1. az osztott iskola tantervét !), de nem tudja mindazt, amit a középiskola feltételez róla. Legyen szabad e tekintetben csak egyetlen tárgyat kiragadnom a sok közül, éspedig a grammatikát. Itt valóban inkább arról lehet beszélni, hogy mit nem tud a gyermek? Semmiesetre se tud ilyen kérdésekre kielégítően felelni : mi az alany? mi a főnév? stb. Ezekre a kérdésekre a helyes felelet csak definitio lehet. Definítiót pedig a népiskola nem tanít, mert nem való a gyermeknek. Ezt az utasítás határozottan tiltja : ,,mellőzendő a nyelvi ismereteknek elvont meghatározásokba, szabályokba való foglalása s ezek beem- léztetése is“. A gondolkodás fegyelmezése, az ismeretek rendezése nem itt folyik, nem ilyen abstrakt dolgokon, hanem máshol (pl. be- széd-értelemgyakorlat... stb.). Azt azonban tudja a gyermek, hogy minden mondatban állítunk valamit valakiről (alany-állítmány) ; azt is tudja, hogy beszédünk értelmessé tétele, a beszéd teljessége megkívánja annak a kifejezését, hogy a cselekvés hol, mikor, mi módon stb. ment végbe (kül. határozók) ; tudja, hogy a beszéd szépsége szükségessé teszi bizonyos, e célra szolgáló szavak, mondatrészek alkalmazását (jelző) ; tudja, hogy minden dolognak van neve (főnév), vannak tulajdonságot jelölő szók (melléknév), cselekvés szók v. állító szók (ige) stb. Szóval tisztában van a legfontosabb nyelvtani kategóriák lényegével, tudja azok szerepét a nyelvben, felismeri őket mások beszédében, alkalmazni tudja a maga fogalmazásában, de definíciókat nem tud, esetleg még az elnevezést se tudja, mert vagy nem is tanulta, vagy tanulta ugyan, de elfelejtette, mert nem érthette meg (alany, ige stb.). A népiskola ezt a tárgyat nem is nyelvtannak, hanem nyelvi magyarázatnak nevezi. Ez a név azt mutatja, hogy itt gyakor-
