Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 1. szám - Nánay Béla: A latintanítás a leánygimnáziumban
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 31 gyarapítani velük én-jét. Ideálformálására nem alkalmasak, mert hiányzik belőlük az, amit Shaw és Tolstoj a művészet lényegének tartanak : a vallásos elem. (Nem egyházi értelemben !) Ovidius könnyűlelkű mulattató, Cicero beszédeit az elmondás után kozmetizálja a hálás utókornak, Vergilius témáját a császártól kapja; Horatius személyt szolgál. E kor optikus fantáziaképei nem tapadhatnak hozzájuk, nem nemesedhetnek általuk, mert amit adnak, csak szó, szó, szó ! Aktivitását nem mozdítják meg, mert csak a nyelv szigorú törvényszerűségével, a latin stílius szabatosságával „szolgálnak“, és alkalommal arra, hogy szabatosan „tolmácsolja“ őket magyarul. Az érdeklődését sem fogják meg, hiszen azért olvas, hogy felszínre hozza, ami a tudattalanban lappang, vagy kellően kifejezve lássa, ami a tudatában van. Az auktoroknál erre nincs alkalom. (A magyar tanár tudja, hogy ezért nem olvassák a kötelezőket; noha kötelezők.) Pszichológiai képtelenség belepréselni a tanulóba külső, mesterséges eszközökkel, hogy az eposz, a szónoklat, az óda, a történelmi értekezés érdekes, főként, mikor az anyag, a formanyelv és az idegen nyelv hármas ércfala zárja körül. Végül a leány nem talál semmit, ami az ő leányságának szólna. Minden latin órán el kell szakadnia magától, közömbös, idegen világba kell beleélnie magát ; kettéhasad valóságos és köteles érdeklődése. Érzi, hogy a latin órán tanult — Non scholae, séd vitae discimus — elvvel ellentétben holt ismeret- anyaggal küzd, hogy átmenetileg tudja, s aztán elfeledje. Kedvetlenül végzi munkáját; mert kedvetlenül, az eredménnyel maga sincs megelégedve ; mivel energiája ingadozik, végül teljesen kedvét veszti. — Helyes? nem helyes? Tény az, hogy a többségnél így van. Mindezt frappánsan szemlélteti Romain Rolland : Liluli-ja. Gyermekek csoportja (melyet pápaszemes tanítók zárnak körül; kezükben pásztorbot) tapsol : „0 a virágok, az új virágok ! A zöld gyíkocskák ! A primulák ! Kerek szemük milyen sárga ! Hát az a pirossapkás madárka ! Hogy fütyül a kis aranyos ! Tanítók: Maradjatok az út közepén ! Sorba ! Süssétek le a szemeteket ! Nézzetek a könyvetekbe ! Gyermekek: De úgy szeretnék nézni az utat! Tanítók: Fölösleges, majd meghalljátok tőlünk. Olvassátok csak. Olvassatok: „Mikor Hannibál átkelt az Alpokon...“ Gyermekek : Hát mi, hát mi, milyen hegyeken kelünk át? Tanítók: Nem rólatok van szó. Olvassátok : „Mikor Hannibál...“ Gyermekek : De mi ! De mi ! Hát mirólunk mikor lesz szó? Tanítók: Mindent a maga idején. Két-háromszáz év múlva ti jöhettek majd szóba. Tehát rejlik valami természetellenes vagy a gyermek korához nem mért az anyagban.
