Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 2-3. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 85 MEGJEGYZÉSEK. A latintanítás a leánygimnáziumban. A januári számban ilyen címen megjelent cikk érdemes írója, Nánay Béla, lelkes ügyszeretetre valló és hosszú gyakorlaton alapuló átgondolással tárgyalja azokat a nehézségeket, melyekkel á latintanítás mindenütt, de különösen a leánygimnáziumban jár. Komoly igyekezettel keresi a megoldást és ezzel mintegy felhívja szaktanártársai közreműködését. A sokat felpanaszolt eredménytelenséget a latintanításban jórészt olyan tényezők váltják ki, melyeken egyelőre legalább nincs módunkban változtatni. Az elavult hagyományok szentesítette irodalmi anyag sem az objektív, sem a szubjektív követelményeknek nem felel meg ; a Tanterv kijelölte kettős követelmény pedig : a latin irodalom kincseinek beható ismertetése és magyar nyelven szabatos tolmácsolása nehezen összeegyeztethető feladatot ró tanárra és tanulóra egyaránt. Az irodalmi alkotások szellemébe a nyelv szellemének megértése nélkül aligha lehet behatolni. Mint egyik legkiválóbb klasszikafilológus, Willamowitz-Moellendorf elmésen megjegyezte : a nyelv nemcsak ruhája a gondolatnak, hanem eleven teste, mely által a szellem életet nyert. A fordítási gyakorlat pedig éppen az eleven nyelvről tereli el a figyelmet és a latin szellemben megíogamzott gondolatot a magyar nyelv békóiba kényszeríti, mindkét nyelv szellemének nyilvánvaló kárára. A fordítás útjának Skyllá- ját s Charybdisét csak úgy kerülhetnők el, ha a nyelv békóitól megszabadított tiszta gondolatot tudnánk anyanyelvűnk szellemének megfelelően kifejezni, szóval hogyha hivatott és gyakorlott műfordítók volnánk. A lelkes tanár nem tud belenyugodni abba, hogy a siker reménye nélkül, tanítványai hallgatag, de szívós passzív rezisztenciájával szembehelyezkedve dolgozzék, hanem keres utat és módot, hogy igyekezzék a tárgyat megértetni és megkedveltet ni és a tanulók leikéhez közelebb hozni. Erre nézve már a múltban is történtek többé-kevésbbé sikeres kísérletek, és úti figura docet a jelenben is történnek. Saját tapasztalataim a latinnyelvtanítás terén messze visszanyúlnak az Országos Nőképző Egyesület alapította első magyar leánygimnázium keletkezésének idejéig, 1896-ig. Ennek szellemi megteremtője Beöthy Zsolt, saját mélyjáratú, széles látókörű szellemének bélyegét rányomta erre az alkotására ; nemcsak a Tanterv révén, mely a fiúgimnáziuménál valamivel szabadabb irányzatú volt, hanem azáltal, hogy mint az első efajta intézmény reformiskola számba ment és a kísérletezéseknek szabadabb lehetőséget nyújtott ; de leginkább az által, hogy első tanárai legnagyobbrészt Beöthy Zsolt tanítványai voltak, tehát az ő szellemében működtek. Nagy előnye volt a latintanításnak, hogy az irodalmi anyag, főleg az alsóbb fokon, az V. osztályban hozzáidomult valamelyest a tanítványok érdeklődésének a köréhez, az átlagnál élénkebb és változatosabb volt ; a római élet különböző köreiből vette tárgyát, a középkori irodalmat sem mellőzve, Anony- inusunknak is helyet juttatott. Ennek az irodalmi anyagnak írott emléke maradt meg az iskola egyik korán elhunyt tanárának, Tóth Rezsőnek Deákoskola c. olvasókönyvében, mely hiányai és fogyatékosságai ellenére is mint úttörő munka nagyértékű és rendszeres átdolgozást megérdemelne. A felsőbb osztályok irodalmi anyaga valamelyest szintén hozzáidomult a fiatal lányok lelki világához ; bár itt az érettségihez közeledve az általános követelményekhez alkalmazkodás egyre erősebben érvényesült. Erős támasza volt a latinnyelvtanításnak az Ókori Irodalomnak nevezett tantárgy, mely heti 1—2 órában végigvonult mind a nyolc osztályon és a 3
