Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom
12 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE mellett a protestáns iskolákról általában véve keveset találunk a könyvben, holott a nagyobb, összefoglaló műveken kívül az ezekről az iskolákról megjelent nagyszámú monográfiákban nem éppen ignorálható érdekes és értékes adatok vannak. Mindenesetre a prot. iskoláknak ezekben a nehéz időkben is (XVIII. sz. első fele) volt annyi jelentősége és érdeme, amennyiért méltán várhat megfelelő helyet és tárgyalást a magyar szellemtörténetben. Talán az sem állhat meg egészen, „hogy a magyarság három nemzedékének nevelői túlnyomóan a jezsuiták voltak“ (141. 1.). Hiszen a túlnyomóan magyaroktól lakott vidékeken a református iskolák voltak jóval nagyobb számban, mint a katholikusok és ezek nevelték a kisnemességet, papok, tanítók, jobbágyok feltörekvő fiait, akik a magyar szellemi életben jelentős helyet foglaltak el. Aztán fogyatkozásaik és ósdi concervativismusuk mellett is kellett a protestáns iskoláknak valami olyan módszerüknek és szellemüknek lenni, amely nemcsak hitben és erkölcsben, de tudományban, jellemben és magyar nemzeti érzésben is kitűnő férfiakat tudott a hazának adni. Mert különben hogyan volna érthető az, hogy prot. iskolákból kerültek ki : 1. annak a tudós társaságnak (societas litteraria) tagja (Tersztyánszky Dániel, a Ratio Educationis egyik szerzője, Wesz- prémi István, Windisch Károly, Czirbesz Jónás, Klein Mihály és- Sámuel, Ab Hortis Sámuel), kik a magyar hazai tudomány és dicsőség gyarapítására szövetkeztek és munkálkodtak ; 2. azok a magyar gárdisták (a két Bessenyei, Czirjék, Barcsai, Báróczi, Naláczi, Ba- ranyi), akik a magyar irodalom és műveltség hatalmas megújhodását megindították ; 3. a kor híres ügyvédjei és törvénytudósai (Jeszenák Pál, Patay Sámuel stb.) ; 4. a magyar nemzeti műveltség előmozdítására nagyszabású terveket készítő paedagogusok (Decsy Sámuel, Gáti István, Darvas Ferenc) ; 5. az első tudományos magyar grammatika (debreceni grammatika) írói ; 6. az első magyar hírlap (Magyar Hírmondó) szerkesztője (Rát Mátyás) s az ennek mintegy folytatását képező Magyar Kurír szerkesztői (Szacsvay Sándor, Decsy Sámuel, Pánczél Dániel, Igaz Sámuel) ; 7. a magyar nyelvújítás nagy bajnokai (Kazinczy, Kölcsey, Szemere Pál, Barczafalvi stb.). Folytathatnék még tovább, de talán elég arra, hogy ne a puszta véletlennek, hanem a XVIII. századbeli prot. nevelésnek tulajdonítsuk ezeket a kiváló eredményeket. Méltán föltehetjük azt a kérdést, miért nem a jezsuita iskolákból kerültek ki ezek a magyar globus képét megváltoztató emberek? És azt a másikat, hogyha a magyar szellemi életnek ilyen kiválóságait adták a prot. iskolák, miért nem fordít azokra több gondot a magyar szellemtörténet írója? Azt is írja Székiu egy helyen, hogy „a protestantizmus mindenütt szorosabb kapcsolatban állott az államhatalommal, semmint a kath. egyház, mely javadalmainak s ezekkel együtt iskolaügyének függetlenségére az újkorban különösen nagy figyelemmel volt“ (278. 1.). Ezt éppen a magyar történetben nem mondhatjuk, mert nálunk nem a protestantizmus, hanem a katholicismus volt szorosabb
