Protestáns Tanügyi Szemle, 1932

1932 / 10. szám - Egyházi és iskolai hírek

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 345 s bevallja, hogy a korszellem a moderneknek kedvezett, s látszólag megdön­tötte a régi középiskolát. De csak látszólag : valójában megszülettek az új iskolatípusok, melyekbe mindent beletettek. „Egyszer feljebb tolták a latint, máskor lejjebb tolták a németet és franciát. Van olyan VIII. osztályú növen­dék, aki nyolc év alatt öt iskolareformon ment keresztül.“ A diákok évről- évre gaudiummal lesték, mely tárgyat tettek ki, s ez tárgynak és tanárnak tekintélyét egyaránt gyengítette. S szenvedett e reformok által a magyar, az anyanyelv, mert az ő óraszámát kevesbítették. S ha nem is áll még úgy a dolog, mint Marótliy írja, hogy a gyermek az idegen mese- és mondavilág tanulása folytán nem ismeri meg a magyart: van e vádban is igaz. — örven­dünk, hogy a Pesti Hírlapban van ily kérdésről szó, melynek igen nagy olvasó- közönsége van. S reméljük, ha nem ír is át nagy hangon a tanári körökhöz, mint pár éve a Budapesti Hírlap, több teret ad az ilyen cikkeknek, mint lap­társa, melyen az ígéret hatása nem látszott. Mi huszonketten címen Singer és Wolfner kiadásában „Milliók Könyve — az ifjúságnak“ sorozatban egy kis regény jelent meg Babay József tollából. Az ifjúságnak írta állítólag, mert diákokról van benne szó. Mostanában divat ez a regénytípus, filmek is foglalkoztak az iskolások életével. Nem írnánk róla, mert hiszen az átlagot alig üti meg, azonban mint jellemző tünetre kell rámutatnunk arra, hogy milyennek képzelik most is az iskolát. A tanári notesz ott marad az osztályban, s ebből azután olyan rémséges, majdnem ki- csapatással végződő ügy lesz, hogy az ember elborzad. Nem vétettek sem­mit a diákok, hanem egy elérzékenyült tanártól ott hagyott noteszt visszaad- adtak, mégis olyan fegyelmi ügyet csavarint belőle az író kicsapással, hogy mindenki meggyőződhetik arról, milyen rettenetes hely az iskola, ahol zord tanárok és gonosz indulatú igazgatók uralkodnak a szegény ifjúság felett. Mikor érjük meg azt, hogy nem így néznek ránk, mikor fognak a volt jő diákok is regényt vagy színdarabot írni rólunk 1 Mert nekem mindig az az érzésem, hogy az illető írónak valami elintézetlen, vagy elintézett kellemetlen ügye van vagy volt az iskolával és tanáraival, azért foglalkozik velük olyan ellenszenvvel. Klebelsbcrg Kunó ny. közoktatásügyi miniszter temetésére kivonultak a fővárosi iskolák növendékei is. S ekkor megállapíthatta a szemlélő, hogy igen helyes intézkedést tett a volt miniszter, mikor a leányok részére kötele- zőleg elrendelte az intézeti ruha viselését. A sok sötétkék egyenruha egy­séges képe mellett feltűnt a fiúiskolák tarkasága, de gondolatban ott láttuk a pesti leányiskolákat egyenruha nélkül. Micsoda ruházatokat, tarkaságokat, divatbemutatót nyújtott volna a temetés, ha nem jött volna ez egészséges rendelet. Most már az iskolákon múlik, hogy ebből ne engedjenek. Mert meg­lehet, sőt talán kell is változtatni a volt miniszter egyes nem időszerű alkotá­sait, intézkedését, ezt azonban nevelő célból fenn kell tartani, sőt teljesen végre is hajtani. B. ű. Az Országos Református Tanáregyesület alapszabályait, melyeket folyó évi ceglédi közgyűlésünk jelentékenyen módosított eredeti alakjához viszo­nyítva, a m. kir. Belügyminiszter folyó évi november 2-án 115,875—1932. Vili. a) sz. alatt néhány, jelentéktelen pótlással, illetőleg törléssel jóváhagyott. Az aránylag elég korai jóváhagyást az egyesület elnöke eszközölte ki, aki a kultusz- és belügyminisztériumokban három ízben tárgyalt személyesen az illetékes ügyosztályokkal és lendítette előre az ügyet a teljes befejeződésig. Az új alapszabályokat a központi igazgatóság az évkönyvben kinyomatja és így minden egyes tag meg fogja azokat kapni. Sinionyi Ágoston emlékezete. A budapesti evangélikus egyház legnagyobb EGYHÁZI ÉS. ISKOLAI HÍREK.

Next

/
Thumbnails
Contents