Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 10. szám - Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 303 A mi egyházi, iskolai életünkben is a templomépítések, újjáépítések, gyülekezetszervezések, iskolaalapítások milyen lázas korszaka a Trianont követő két évtized. Emlékezetünkbe idézi a Türelmi rendeletet követő tavaszi életzsendülést. Az újonnan alapított új templomokkal büszkélkedő gyülekezetekből (köztük csak úgy hamarjában hadd említsük Ostffyasszonyfát, Ságot, Mihályfát, Keszthelyt, Kaposvárt, Szegszárdot, Kistereimét, a fővároskörnyéki telepek egész sorát, Monort, Szolnokot, Mezőtúrt) jóval nagyobb egyházkerület kerülne ki, mint a két megcsonkított egyházkerület : a Tiszai és a Dunáninneni együttvéve. És mennyi, a háborúban elnémult harang szólalt meg újra. Milyen megható jelenség, hogy a kevés tanulójú, úgynevezett „törpe-iskolát“ az államsegély megvonása után is, igen sok helyen fenntartja a huszonöt-harminc szegény falusi család áldozatkészsége. Ami pedig az érdeklődésünk körébe szorosabban tartozó középfokú és felsőbb iskolázást illeti, itt is mennyi a felemelő jelenség. Két teológiai főiskolánk, a pozsonyi és eperjesi, átmenekült Budapestre, belőlük, a sopronival egyesülve, kialakult a pécsi egyetem soproni fakultása. Kibővült azóta nagyszerű Teológusok Otthonával. Az eperjesi jogakadémia Miskolcra menekült, alig hozva magával könyvein kívül mást, mint az eperjesi ősi iskola hazafias szellemének palládiumát, Dessewffy Arisztidnek, az egyik aradi vértanúnak Than Mór festette művészi arcképét. És új otthonában a ledöntött, átültetett fa kivirult, új életre kelt. Ugyanitt, Miskolcon, virágzik az eperjesi tanítóképző is. Miskolc példája is bizonyítja az angol közmondás igazságát, hogy nincsen olyan gonosz szél, mely valakinek ne használna. A középfokú iskolák részére új épületek, intemátusok egész sora épült, alakult, illetőleg van fejlődőiéiben. Köztük az aszódi reálgimnázium internátusát éppen a mi egyesületünk tízezerpengős kölcsönének segítségével alapították meg abban az épületben, ahol valaha a legnagyobb magyar diák : Petőfi Sándor tanult. Teljesen új típusú középfokú iskola is alakult. Ez itt, melynek vendégei vagyunk, éspedig milyen érdekes módon. Ha Marconi feltalálta a drótnélküli távírót, — akkor ennek az iskolának alapítói, Raffay püspök és hívei megteremtették és felvirágoztatták ezt az iskolát, telek, épület, felszerelések rendszeresen alkalmazott tanártestület és pénz nélkül, — abban bizakodva, amit valaha a nagy Wimmer Ágost vallott : „Jézus Krisztus még nem mondott csődöt.“ Nagy dolog ez manapság, mikor olyan megdöbbentően sokan mondanak csődöt. És szellemileg is pezseg az élet egyházi iskolázásunkban : alakulnak, létrejönnek gyors egymásutánban a megfontolt reformok, a tantervek, pragmatikák, vezérkönyvek, iskolai könyvek. Bennük legnagyobb része van egyesületünknek és tagjainak. Mert a lángok közül isteni szózat hangzott egyesületünk felé is. A nagy összeomlás után szinte elkábulva, majdnem halálra