Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 9. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 299 MEGJEGYZÉSEK. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület közgyűlése Debrecenben okt. ■23-án díszes keretek között folyt le ; a nehéz idők ellenére is nagyszámú résztvevővel. Az egyesület évi munkásságáról a titkári beszámoló részletes képet nyújtott és teljes egészében igazolta dr. Madai Gyula elnöki megnyitójának azt a gondolatát, hogy az egyesület a kormány és a tanárság közötti összekötő szolgálatot végzi. Különösen szól ez dr. Madai Gyula személyére, aki minden tiszteletet megérdemlő eréllyel igyekszik védeni mindenkor kartársai érdekeit. Nem rajta múlik, hogy ebben a hálátlan küzdelemben az elmúlt év a tanárságnak csak újabb keserves megpróbáltatásokat hozott. Az elnöki megnyitó igen nagy részében az elhunyt gróf Klebelsberg Kunó érdemeit méltatta a személyes barátság sugallta meleg hangon. Az új kultusz- minisztert üdvözölve arra mutatott reá legfőképpen, hogy a középiskolának nyugalomra van szüksége, s a legteljesebb tisztelettel, de komoly eréllyel tiltakozott a tanári munkát megbénító folytonos reformok ellen —■ különösen ha azok a tanárság véleményének teljes figyelmen kívül hagyásával történnek. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitón kívül két előadás hangzott el : dr. Kisparti János a középiskola válságáról, dr. Imre Sándor az iskola válságáról általában beszélt. Kisparti részletes bevezetés után azt a nézetét fejtette ki, hogy célszerű volna a reáliskolai típus megtartása mellett a gimnáziumok alsó osztályait teljesen egységesíteni, s bifurkációt az V. osztálytól kezdődően (görög vagy modern nyelv) véghez vinni. Örömmel üdvözöltük ezt az eszmét, mert megegyezik a református tanáregyesület készülő tantervének az alapelgondolásával. Hálásan fogadták az összegyűlt tagok dr. Imre Sándornak igen megnyerő modorban előadott gondolatait. Mi is örvendünk, hogy neveléstani előadásaiban és műveiben lefektetett elveit az élőszó közvetlenségével közelebb hozta a gyakorló tanársághoz. Szerinte az iskola válságát a nevelésnek, mint céltudatos és tervszerű ráhatásnak a válsága idézte elő. Az iskola feladata és ereje nincsenek kellő viszonyban egymással. Ma a gyermeknek sem a család, sem az iskola nem tud elhatározó irányítást adni, ezt inkább az élet külső körülményei cselekszik meg. A mai gyermek sok dolgot tud, amit a régi gyermek nem tudott, ez azonban nem előny, mert nyugtalan emiatt, pedig a fejlődéshez bizonyos nyugalom, az ismeretek, meglátások egymásutánja szükséges. Sokkal többet tud •— de nem érett, hanem koravén. Azonkívül a nyugtalan tempójú élet annyira változik, szinte két-három évenként, hogy a gyermek lelki életének normális menete meg van zavarva : ezen pedig az iskola nem segíthet. Azért sem, mert a gyermek ma még jobban elzárkózik a nevelő törekvések elől, mint valaha. Eleve bizalmatlanul fogad mindent és mindenkit, ha az ő rosszul értelmezett szabadságának a megtámadásától fél. Nagy gátlás a bizalmatlanság is, amivel az új nemzedék az előtte levőnek az életét nézi - - pedig erre maguk az elkeseredett, kiábrándult idősebbek nevelik rá a gyermeket. Ha a családi kör hazugnak bélyegez minden idealizmust, hogyan fogadja el a gyermek az iskola ideális alapozottságéi nevelő munkáját? Maguknak az iskoláknak a bajuk a korszerűtlenség : ami nem azt jelenti, hogy utilitarisztikusnak kellene lenniük, hanem hogy az ifjúi lélekhez, a változásokhoz jobban alkalmazkodónak. Az iskola a hagyományok őre, de ezt a feladatot a modern módszerek nem bírják sikeresen megoldani. Igen nagy veszedelem a tanári státusban beállott életkor-eltolódás : fiatal emberek alig jutnak helyhez, vagy már olyan elkeseredett lelki állapotban, ami nevelésre alkalmatlanná teszi őket, vagy ellenkezőleg protekció útján oly korán és könnyen, hogy a küzdelmes életű gyermeket nem bírják megérteni. A kibontakozás módja : az állam adhat egyszerre, egységesen, minden iskolafajra kiterjeszkedően szerves reformot, viszont a társadalom lássa be, hogy az iskola- fenntartás az ő kötelessége és érdeke. E belátás megteremtésében nagy része lehet a tanárság iskolánkívüli munkásságának. A felelősségérzetet kell fel
