Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 9. szám - Törös László: Arany tanár úr
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 269 az Arany János Társaság mostani érdemes elnökének „Arany János tanársága Nagykőrösön“ (1897) c. alapvető müvéből rekonstruálhatjuk. „Munkáltató módszerrel“ tanította az irodalomtörténetet, mikor még Kersehensteiner a világon sem volt ; kezébe adta tanítványainak a tárgyalt írókat, külön szavaló órákat tartott minden osztályban, együtt haladt tanítványai olvasásával magyarázata, példák nyomán vonták le az esztétikai tanulságokat, nem tankönyvből vágták be jóelőre a tanulók a nehéz jellemzést. Kézikönyvet pótló kéziratos híres irodalomtörténeti jegyzete éppen az órák leszürődött eredménye lehet. Bár Toldy Ferenc kitűnő kézikönyveket adogatott ki akkoriban, amelyeket a mai tanár is sikerrel használhat, nem tömte Arany különben nagyrabecsült barátja magasabb szempontú adataival tanítványai fejét: megalkudott a lehetőségekkel, s inkább vett magának fáradságot arra, hogy megfelelő könyv híján maga szerkesszen tanítványainak vezérfonalat. Olyan sikerült ez tárgyi szempontból is, hogy Pap Károly dr. érdemesnek találta a kiadásra is ! Ennek a tudását megkövetelte Arany, nem igen szerette, ha elkalandoznak tőle, érezte, hogy a szabadság legtöbbször lazaság szülőanyja a zsenge ifjaknál. Tanítványai biztos tudását s az egész osztály magas színvonalát sokszor emlegetik a tanítványok is, de Arany egykorú jellemző vonásokkal kísért osztályzásaiból is meglepetve látjuk, hogy alig volt nála gyönge osztályzatú diák, ellenben számos kiváló ifjút nevelt rövid ittléte alatt is, akik aztán a mult- századvégi szépirodalmi és tudományos lapokban jó nevet szereztek maguknak. A debreceniek híres műgyűjtő törvényszéki elnöke, Széli Farkas is Arany keze alól került ki ! Tanári nagyságának jele, hogy a tanítványai rendkívül nagy tisztelettel voltak irányában. Bizony nagy szó ez abban a korban, amikor Debrecentől Pápáig mindenütt az ifjúság féktelensége miatt panaszkodnak az iskola emberei. Kőrösön is sok baj volt a zajongással. Órán kívül meg éppen karikás ostorral jártak a nagyobb diákok, s erősen csergettek, nem igen kímélték azt a tanári ablakok alatt sem. De Arany ablaka alatt lábujjhegyen jártak ! Az is fel van jegyezve, hogy „ha Arany órája következett valamely osztályban, már az előző óra közben elmaradt a különben megszokott pajkosság, hancúrozás, példás rendben és csendben várta az osztály a szeretett tanár beléptet, s még inkább óvakodott a tanítást bármily csekély rendetlenkedéssel megzavarni. Ha mégis megtörtént, hogy valamelyik a hátulsó padban zörgött, vagy nem figyelt, elég volt Aranynak a tanári asztal mellől felállani, s az illetőre, vagy csak az illető felé nézni, hogy azonnal abbahagyja a rendetlenkedést“. Az osztály maga büntette meg a rendzavarót. Máig is emlegetik, hogy egy vásott gyerek köves gyűrűjével Arany szemébe irányozta a napsugarakat. Mikor Arany észrevette, kigyúlt arccal csak annyit mondott neki : „Pimasz !“ Azonnal megfordult és kiment a teremből. Az osztály nyomban felelősségre vonta a szemtelenkedőt, aki nem is maradhatott Kőrösön : társai elüldözték maguk közül.