Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 1. szám - Ambrózy Géza: Zenei műveltségünk és az énektanítás
16 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE énekelni szólamát, hanem meg legyen a kóta leéneklésének biztoskészsége. Saját tapasztalatom az, hogy az énekkarokban nem kis számban vannak olyanok, akik a kótát csak a szöveg leolvasására használják és legjobb esetben csak a hang emelkedését jelenti a hangjegy emelkedése. Az ilyen énekesek távol vannak attól, hogy a hangjegyek relatív magassága bennük hangközképzetté alakuljon és ez az átváltozás kellő időben történjék meg. A felvidéken gyakran megforduló német cserkészek, a „Wandervogel“ szervezet tagjai soha sem járnak „Laute“ nélkül és akárhányszor előkerül a dalgyűjteményük, amelyet mindegyikük tudatosan képes használni. Az azután már torzoldala a dolognak, ha egyik-másik nem tud leszokni az iskolában tanult ütemezésről és komikusán hadonászik a kezével. Erre az öntudatos kótaéneklésre az alapismereteken kívül két módot találok alkalmasnak, amelyeket egymással párhuzamosan lehet alkalmazni. Már az első osztálytól kezdve fokozatosan nehezedő gyakorlatokat kell énekeltetni, olyanformán, hogy egyszer hangszer kíséretében, egy-kétszer anélkül és a rákövetkező órán egyszer megismételve közösen énekelje az osztály. A gyakorlatoknak a fokozatosság mellett az a két főkelléke van, hogy a tanulók előtt ismeretlen motívumot tartalmazzanak és dallamosak legyenek. A másik módszer az, hogy amidőn a tanulók már kellő ismeretekkel rendelkeznek, könnyű és jólismert dalokat, amelyeket az iskolában tanultak, részint emlékezetből, részint az énekórákon használt hangszer segítségül vételével, közös megbeszélés alapján, lekottáznak. Ezt a munkát a tanulók nagyon szeretik és bizonyos idő múlva vetélkedve javítják ki egymás hibáit. Bizonyos az, hogy az említett követelmény nem illeszkedik be tökéletesen a meglévő tantervbe, ellenben kiválóan alkalmas az énekkarok nívójának emelésére, ami zenei műveltségünk fejlesztése szempontjából nem megvetendő tényező. A zenei műveltségünk emelése érdekében második követelménynek azt tartom, hogy nemcsak énekelhető zenei termékekkel ismertessük meg az ifjúságot, hanem hangszeres művekről is szerezzen tudomást az az ifjú, aki majdan hivatalos lesz zenei műveltségünk folytonosságát biztosítani. Természetes dolog az, hogy hazai irodalmunk legnevezetesebb alkotásait tüzetesen tárgyaljuk az iskolában és ha van mód és idő arra, hogy a történelem keretében a legfontosabb művészi alkotások szóbakerülnek, miért kell éppen a zeneszerzeményekről hallgatnunk, amikor ezek ugyanúgy komponensei műveltségünknek, mint amazok ? Miért kell tanulóifjúságunkat úgy elbocsátanunk az iskola falai közül, hogy Liszt, Erkel, Kodály és Bartók működéséről meg se emlékezzünk? Ezért az énektanítást ki kell terjeszteni mind a nyolc osztályra és a felső fokon különösen gondot kell fordítani hazánk zenetörténetére.
