Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 6. szám - Soós Béla: Protestáns tudományosság és a Theologiai Szemle válsága
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 193 nagyobb felháborodással és legerélyesebb tiltakozással kell felelnem. Ha vannak református papok, akik a Theológiai Szemlét a maga egészében nem olvasták el soha, ez nem jelenti azt, hogy a sokféle cikk közül néhány meg nem ragadta, nem ösztönözte őket. És ha elkeseredésükben, a nehéz viszonyok okozta fájó meghasonlásukban ők, maguk nyilatkoznának is így, akkor emlékeztetném őket fiatal eszten- deikre, amikor még mindenikük próféta akart lenni a maga falujában és hitt a maga készültségének fejlődési lehetőségében. Ha pedig az egész református lelkészi karra, a mostan élő nemzedékre rá merné ütni a közvélemény a tudományos szükségletek nélkül valóság szégyenbélyegét, akkor is a felnövekvő ifjú nemzedékre mutatnék, akik számára elvégre el kell kezdeni egyszer az alapvetés keserves munkáját. Itt — az ifjúságra, a jövőre nézve — helyénvaló lesz a Theológiai Szemlének egy felpanaszolt „szerkesztési hibájáról“ megemlékezni. Mert nyilvánvalóan az ifjúságra, a jövendő tudós nemzedékre hat ki a vád, hogy a Szemlében elhelyezett nagyobb cikkek jórészt különböző tudományos fokozatok elnyerésére írt dolgozatok. Ez a vádul felhozott állítás egyfelől igazságtalan, másfelől a tényleges helyzettel nem számoló. Igazságtalan : mert a Szemle hasábjain az idősebb tudományos nemzedéknek majdnem minden számottevő, tollat forgatni szokott tagja megszólalt. Elég talán Tankó Béla, Révész Imre, Kállay Kálmán, Karner Károly, Payr Sándor, Varga Zsigmond, br. Podmaniczky Pál, Szelényi Ödön, Erdős Károly, Har- sányi István, Gulyás István és Zoványi Jenő nevekre hivatkoznom—* vájjon a református theológiai tudományok művelői közül valóban nagyon sokan hiányoznak e névsorból? Sajnos, nagyon kevesen vannak ! Aki pedig hiányzik, egyrészt elfoglaltsága miatt nem érhetett rá elmélyedő munkára, másrészt a maga erejére utalva volt kénytelen nagy áldozatok árán megjelentetni munkáit ! Akadnak végül egynehányan, akik ingyen nem voltak hajlandók szolgálni a református tudományt, s inkább más módokat teremtettek vagy kerestek kiadványaik megjelentetésére. Ezt még csak rossz néven sem lehet venni, hiszen a rettentő áldozatokat kívánó tudós munka különösen gazdag jutalmazást érdemelne — csak jelezni óhajtom e tény felemlítésével a mintaszerű szerkesztésnek egyik — éppen a legértékesebb, elismert írók tollából eredő cikkek megszerzését gátló —• nagy akadályát. Ami pedig a doktori, magántanári stb. értekezéseket illeti : vájjon ez a két jelző szükségképpen annyit jelent: „rossz?“ Nem minden doktori értekezés jelent meg a Szemlében, hanem csak az igen szigorú rostán átesettek ! És azt sem lehet mondani, hogy csak egy klikk dédelgetett kedvenceinek jutott lehetőségük a megszólalásra: Budai Gergely, Incze Gábor, ifj. Szabó Aladár, Tarczay Erzsébet, Tóth Endre, Máthé Elek és Vasady Béla elég különböző árnyalatokat és egyházkerületeket képviselnek ! Vájjon haszna volt-e a magyar református theológiai irodalomnak abból, hogy ezeknek a fiataloknak a „zsengéit“ napvilágra segítette a Szemle? Talán egész jővén-
