Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 5. szám - Nagy Miklós: Didaktikai megjegyzések a mathematika tanításához
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 153 lógia és jelölésmód egységesítése, középiskolai használatra mégis meg kellene csinálni ezt a tanárságnak. S ha már a tankönyvekről van szó, nem hallgathatom el egy régen érzett hiány felemlítését. Ez : az ú. n. tehetséges matematikusok megfelelő foglalkoztatása. A különleges érdeklődési irányú tanulók majdnem minden tantárgy területén hozzájuthatnak olyan szellemi táplálékhoz, ami őket a középiskolai követelményeken túl is kielégítheti és fejlesztheti. Irodalmi, földrajzi, természetrajzi, történelmi, természettudományi ismereteket könnyen szerezhet bármelyik diák nemcsak ifjúsági iratokból, hanem még szakkönyvekből is. Tudományos mathematikai könyvet azonban hiába adunk tanulóink kezébe. Mathematikai irányú „ifjúsági irodalom“ pedig nincs. Pedig szükséges volna olyan mathematikai irodalom, amely mintegy átmenetet alkotna a középiskolai anyag és a szakirodalom közt! A Középiskolai Mathematikai Lapok nem pótolhatják ezt a hiányt, mert ott nem annyira a magasabbfokú ismeretek megszerzésén, hanem inkább a meglevő ismeretek ügyesebb alkalmazásán van a hangsúly. Néhány lelkes tanár buzgó munkája és önfeláldozása sem elégítheti ki a szükségletet, mert helyhez és személyhez kötöttségük miatt nagyon is a véletlenen múlik az eredmény. Pedig ne gondoljuk, hogy a mai technikai érdeklődésű korban nem vennék szívesen a diákok, ha pl. a magasabbfokú egyenletek megoldásáról, a végtelen sorok elméletéről, a rádió mathematikájárói, életbiztosítási számításokról, néhány érdekes magasabbrendü görbéről stb. általuk is megérthető módon írt könyvekhez jutnának ! Persze, ismét jelentkezik a kérdés : hol van a kiadó ilyen könyvekre? * Láthatjuk, hogy még a mathematikai tanítás általános vonatkozású részei is milyen sok megtárgyalni való kérdést nyújtanak. Hát hogyha a részletekbe bocsátkozunk ! Sajnos azonban : itt is végzetes ellentétbe kerül egymással az elmélet és a gyakorlat. írunk, beszélünk, elégedetlenkedünk, terveket és javaslatokat kovácsolunk, de a megvalósításra vajmi keveset gondolunk. Elgondoljuk és talán el is mondjuk százszor, hogy mi lenne jó, hogy lenne jó, de az iskola munkája változatlanul folyik a régi, megszokott mederben. Mintha csak adva volna egy reális valóság : az iskola a maga megmerevedett kereteivel, megcsontosodott szokásaival, tabu-jellegű munkarendjével s ezzel szemben állana egy ideális, utópisztikus világ a tanárság lelkében, a vágyak és álmok birodalmában : egy új, jobb középiskola világa, amelyről lehet, szabad, sőt kell is gondolkozni, beszélgetni és írogatni, de naívság lenne a felvetett eszmék megvalósítására komoly lépéseket tenni. Mintha a tanárság le is számolt volna már magában azzal, hogy gondolatai csak színes szappanbuborékok, amiknek nem céljuk, nem is lehet céljuk a valóság hibáinak a megjavítása. Éppen ezért minden más munka előtt legfontosabb volna
