Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 1. szám - Soós Béla: A középiskolai tanárság nagy kisértése
2 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE és a növendékek szüleivel szemben is. Minden testület, amelyik tanerőt alkalmaz, megköveteli nemcsak időnknek, munkaerőnknek teljes odaadását, hanem azt is, hogy az élet ezerágú utain magával a testülettel, sőt a benne szereplő egyénekkel is minden érdekünket feltétlenül azonosítsuk. Már Apácai Csere János mély keserűséggel emlékezett meg kolozsvári beköszöntő beszédében, hogy az iskola sorsát intéző kúrátorok általában is sajnálják a pénzt kifejezetten nevelési célokra, különösen hajlandók pedig magának az iskolának a létét is fenyegetni, ha a tanító ellene mer állani az ő akaratuknak. Ha paedagogiai téren keres érvényesülést ez a felsőbb akarat, akkor olyan eljárási módokra kényszeríti rá a tanárt, amit nem bír helyeselni, ami lényétől idegen, tehát meg kell tagadnia éppen lelkének legértékesebb meggyőződéseit. így történik meg például a XX. századi neveléstudomány nagyobb dicsőségére, hogy a vallástanítást még mindig így képzelik el némelyek: „ne tessék annyit magyarázni, meg" bibliát olvastatni, tanulják meg a gyermekek szóról- szóra a könyvet. Ez az egyetlen helyes rendszer. Én is így tanultam !“ És még ennél a kérdésnél nekünk, felekezeti tanároknak tűrhető a helyzetünk, mert a mi hatóságaink tanítási kérdésekbe ritkán szólnak bele. Ellenben az állami hatóságok részéről egy- egy nagyratörő paedagógia-tehetség egészen] új módszereket, elveket, sőt iskolafajtákat akar ráerőszakolni a tanárság egyetemére. Jaj pedig annak, aki ezeket az elgondolásokat nem fogadja térdet-fejet hajtva ! Pedig az egyes jelszavak : nyolcosztályú elemi, hangsúlyozott modern nyelvtanítás, fokozott tornaoktatás stb. csak egy-egy vezető férfiú személyével összeforrva élnek tiszavirágéletet, csupán azért, hogy mikor odafönn személyváltozás történik, a helyükön maradó köztanárok kínos-keservesen megint új irányelvekhez próbáljanak idomulni. Azt mondtam : a tanárság egyre homogénebb testületté válik. A fentiekből következik, hogy irányító hatalomra, csak rövid ideig is vezető szerepre a tanárok közül nem azokat emelik ki, akik becsületes és eredményes munkában nevelői kiválóságot árultak el, hanem azokat, akik divatos elveknek a legmerészebb lendülettel és leghangosabban hódolnak meg, személyi szolgálatokra legkevesebb gondolkodás után nyerhetők meg. 11a szabad így mondanom : haladni — már amilyen elenyésző mértékben haladásról szó lehet —- csak a „gutgesinnt“, az „idomított“ tanár tud. Az ilyen egyének feltornázhatják magukat egy bizonyos polcra, ezért megtagadják a köztanársággal való érdekközösségüket s aztán az uralkodó planéta letüntével ők maguk is hanyatthomlok zuhannak alá a képzelt magasságból. " A tanárságnak nincsen a testület fontosságához mért képviselete sehol, ahol döntően fontos kérdésekről van szó. A minisztérium ügyvitelében küzdő, nyomorgó, paedagogiai tapasztalatokkal rendelkező egyén csak elvétve hallatja szavát, akkor is a meghallgattatás reménye nélkül. És például a református konventen a tiszántúli
