Protestáns Tanügyi Szemle, 1931

1931 / 10. szám - Péter Zoltán: A fogalmazástanítás kérdéséhez

442

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

tudná tenni a tudományos kutatás mai színvonalon álló eredményeinek ismertetéseit? Hivatásos szónokaink tömege a nagyok beszédét variálja, írásbeli közlésekre nem szoruló értelmiségünknek pedig a legkisebb fogalmazás is elviselhetetlen munkatöbbletet jelent. Nemcsak nálunk ilyen pesszimista a pedagógiai közvélemény a dolgozatírás és javítás értékelésében. A német tanárok 1912. évi gmundeni gyűlésükön egyenesen a dolgozatírás eltörlését kívánják. (L. erről a beszámolót az OKT. Közlöny XLIII. évf. 264. stb. 1.) A stílusokról híres franciáknál ugyanezek a panaszok. (L. Payot: L’apprentissage de F art d' écrire. 1911. Ismerteti: Kenyeres E., M. P., 1915) Fogalmazástanításunk meddőségének, a dolgozatírás és javítás sívár eredménytelenségének újabb hangoztatása és kiszínezése helyett alábbiakban e szomorú tények mélyebben fekvő okait igyekszem megkeresni és az önként adódó következtetéseket gyakorlati munkánk jövője számára levonni.

Nem ringathatjuk magunkat a végtelenségig abban az illúzióban, hogy hátha így is lehet valami eredményt elérni, hátha nagyon is szigorúak vagyunk magunkkal szemben. Sem a hagyományos eljárások iránti tisztelet, sem a kitaposott ösvény kényelmessége nem szabad, hogy elfogulttá tegyen. Mert csak így lesz nyilvánvaló előttünk eddigi fogalmazástanításunk hiábavalósága. Csak a fogalmazás lelki folyamatára kell gondolnunk, hogy azonnal szemünkbe tűnjék iskolai dolgozatírásunk természetellenes volta. Gondolatainknak a nyeU eszközeivel való érzékeltetése a fogalmazás. Belülről kifelé ható szabad lelki tevékenység. Alkotás. Formák keresése abból a célból, hogy a lelkünket feszítő gondolatokat, érzéseket, vágyakat és törekvéseket lehetőleg ugyanazon módon visszhangoztassuk azoknak lelkében, akikkel fogalmazványunkat közöljük. Igazi írásmű csak akkor jön létre, ha írójának van mondanivalója. Ha vrn mit kifejeznie és ha saját indításából ki is akarja fejezni, nem pedig ki akarják belőle sajtolni. A költő nem tud parancsszóra énekelni, A dal önmagát jutalmazza. „Das Lied, das aus der Kehle dringt, ist Lohn der reichlich lohnet.“ Mennyire különbözik ez a szabad, — mert a lelket a kifejezésre törő gondolattól felszabadító — tevékenység az iskolai dolgozatírástól! Legújabb tantervi Utasításunk is sok olyan tárgyról kíván világos, ügyes fogalmazványt a tanulótól, amely tárgyakról neki kifejezésre törő, sürgető mondanivalói nincsenek, nem is lehetnek, Semmiképpen nem várhatjuk még VIII. o. diáktól sem, hogy ékes tollú műértő, kritikus, erkölcsbölcsész, vagy szakíró legyen. Ha vannak is hézagos ismeretei az esztétika, poétika, erkölcstan s a szaktudományok terén, ezeknek ismétlése dolgozat formájában semmiféle ösztönzéssel nem lehet rá, — mert a tanultak visszakérőzése nem felszabadító, hanem lenyűgöző, bántó lelki munka. Hogy pedig eredeti mondanivalója lenne ilyen tudományos kérdésekben, azt már igazán nem tételezhetjük fel. Erkölcsi témák fejtegetése érett tapasztalatot kíván (— milyen hosszú tapasztalatok eredménye egy-egy erkölcsi igazság! ), irodalmi értekezések írására érettebb műízlés szükséges, szaktudományi értekezéseknél pedig szélesebb körű s mélyebb tudás kellene, mint amilyennel középiskolai tanulóink rendelkezhetnek. Két-