Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Török Tibor: A természeti vallások közös sajátságai
432 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE hanem a gyülekezet élő tagjává, öntudatos egyháztaggá is kell nevelnünk a gyermeket. Pusztán egyéni vallásoktatás ugyanis a legmegfelelőbb módszerek alkalmazása mellett sem kaphat megnyugtató feleletet arra a kérdésre, hogy mi lesz a gyermek vallásos életével, ha kijárta az iskolát. Mihelyst a gyermek kilép az iskolából az életbe és a gyülekezet életével semmi kapcsolatot sem tud találni azután, a legtöbb esetben az történik, hogy a vallásos gondolatoknak és érzéseknek az a készlete, melyre a gyermek az iskolában személyileg többékevésbé szert tett, rohamosan elfogy és az új benyomásokkal és kísértésekkel szemben semmiféle vallásos magatartást kifejteni nem tud és a maga vallási életét biztosítani egymagában nem képes, mert — mint fent kifejtettük — éppen az erre való képesség, vagyis az egyéni eleven hitélet csak a gyülekezet életén belül bontakozhatík ki, úgyhogy egyedül a legjobb vallástanítás sem lehet és nem is képes arra, hogy a gyermeknek az élet számára való táplálkozását vallásilag mintegy utánpótolja. Ha tehát a vallásoktatás elmulasztja annak munkálását, hogy a gyermek belső élete egész életére kihatóan, a gyülekezet életével folytonosan összefüggésben legyen, akkor csak félmunkát végzett, mert az iskolai munka nyomán feltámadt egyéni vallási érzelmek, gondolatok és akarások egyedül a gyülekezet életében találják meg legbiztosabb tápláló talajukat és a kiélésükhöz szükséges megfelelő területet. Szükség van tehát arra, hogy az egyéni célkitűzések mellé ugyanolyan mértékben felvegyük az öntudatos egyháztagságra nevelést is a vallásoktatás programmjába. Olyan jóhangzású szavak, mint „érzületre nevelés“, „személyiség pedagógiája“, nem homályosíthatják el szemünk előtt azt az egyszerű tényt, hogy élő keresztyén személyiség — a gyülekezet tagja és ama vallási érzület őszintesége valójában a gyülekezet szolgálatában és feladatainak munkálásában válik nyilvánvalóvá. Különben, ha az iskolai vallásoktatás, célját nem öntudatos egyházi cél gyanánt fogja fel, anélkül, hogy akarná, népünk elegyháziatlanodásán dolgozik, ha módszertanilag vagy lelkiismerete szerint még oly kifogástalan vallástanítást folytat is.1 Tóth Dezső mezőtúri hitoktató-lelkész. (Vallástani óra a leánygimnázium V. osztályában, 1931. XII. 2-án.) Az előző órán tárgyalt anyag a turáni népek vallása, közelebbről az ősmagyarok, finnek vallása volt. Ennek a rövid összefoglalása után következik az új téma feldolgozása. 1 Pfennigsdorf: Wie lehren wir Evangelium. Lipcse. 1925. és R. Emiéin : Religion und Leben, Langensalca. 1927., valamint az ezekben felsorolt irodalmat. A természeti vallások közös sajátságai.
