Protestáns Tanügyi Szemle, 1931

1931 / 10. szám - Dr. Vekerdi Béla: A filozófia a középiskolában

mint a más vallásúaké. így elsősorban arra volna szükség, hogy magában a magyar református tanárságban alakulna ki legalább fővonásaiban valami egységes világnézet. Sajnos azonban, ily irányú törekvések és működések sem irodalmi úton, sem közvetlen érintkezések alkalmával nem igen történnek. Ez lenne pedig az első lépés ahhoz, hogy református középiskoláinkban komolyan lehessen beszélni a világnézetre való nevelésről.

A második akadály ezzel az elsővel erősen összefügg. Mivel a tanár maga is tudatában van annak a lehetőségnek, hogy világnézete bizonyos pontokban esetleg jelentősen eltér a környezetétől: óvatos lesz, s elmélyülés helyett könnyen csak közhelyek nyújtására szorítkozik ott, ahol pedig értékes irányításokat tudhatna adni a tanulók világnézetének kialakulásához.

*

A világnézet kialakításának nehézsége azonban nem az egyedülvaló nehézség a filozófia — vagy mondjuk: lélektan és logika — középiskolai tanításánál. Másik ily nagy nehézség az, ami a lélektan és logika egyetemi oktatásában találja csíráját,

Köztudomású dolog, hogy a filozófia egyik tanárnak sem szaktárgya, s jobbik esetben a tanítására kedvvel vállalkozó kartársnak osztják be, de az is lehet, hogy ha a viszonyok úgy alakulnak: tanítja az, akinek épen három rendelkezésre álló órája maradt. Elméletileg ugyanis a filozófiára minden tanár képesítve van. A gyakorlat azonban egészen mást mutat. Egyetemi évei alatt minden tanárjelölt túl van halmozva szaktárgyának teendőivel, készül az alapvizsgára, majd a szakvizsgára, és a filozófiai stúdiumokkal való foglalkozást olyan szükséges rossznak tartja, amin kényszerítve van átesni, és amin szeret minél kevesebb fáradsággal esni át. A szakvizsga után, az ötödik, gyakorlati évben már nyugodtabban foglalkozhatnék a jelölt filozófiai tanulmányokkal, de ekkor már előadásokat nem hallgat, s tapasztalatom szerint = kívánnám, hogy bár csalódjam — magánolvasgatásai sem terjednek a legtöbb esetben tágabb körre, minthogy éppen eleget tegyen a pedagógiai vizsga nem nagyon szívesen vállalt követelményeinek.

Egyáltalán nem olyan készültséggel áll tehát oda a tanár a legtöbb esetben a filozófia tanításához, mint egyéb szaktárgyakhoz. Pedig nem tudom, hogy akármilyen szakos tanárra nézve is bírhatna-e nagyobb fontossággal szaktárgya bármely részének legalaposabb tanulmányozása, mint éppen a lélektan terén való teljes és tökéletes jártasság ? Tankönyveink jórésze, és maga az egész jelenlegi középiskolai tanterv megdöbbentő példáját szolgáltatják annak, hogy pedagógusaink sokszor mennyire nincsenek tisztában a gyermeki lélek munkabírási képességével, s az egyes életkoroknak megfelelő átlagos szellemi nívóval. Az egyetemi oktatásban — a tanárképzést értve — központi helyet kellene elfoglalni a lélektan tanításának, s általában a gyermeki és ifjúi test és lélek legteljesebb fokú ismeretével felvértezve kellene már a kezdő tanárnak is növendékeivel szembe állani. A szakismeretek indo± PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 415