Protestáns Tanügyi Szemle, 1931

1931 / 6. szám - Dr. Papp Ferenc: Titkári jelentés

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 219 A testvéregyesület csak intencióiban fogadta el javaslatunkat, az indítványozott intézkedések foganatosítására a mai időket nem tartotta alkalmasnak. Az Országos Középiskolai Taráregyesiilettel együtt tiltakoztunk a tanári szolgálati időnek 35 évről 40-re való emelésének szándéka ellen, igazoltuk bogy az emelés a közoktatásügy szempontjából káros, a magyar tanárságra nézve pedig sérelmes lenne. A református tanárság, különösen családos, gyermekeiket a lakó­helytől távol iskoláztató kartársaink terhét könnyítik a Tanárok Gyer­mekeinek Nevelési Alapjából létesített tanulmányi ösztöndíjak és se­gélyek. A folyó évben 17 derék diák összesen 6500 pengő ösztöndíjban, 87 tanuló 5515 pengő tanulmányi segélyben részesült. Az ösztöndíjak és segélyek összege 12.015 pengő. A balatoni üdülőház létesítésének terve is sokat foglalkoztatta igazgatóságunkat. E célra mintegy 35.000 pengő áll rendelkezésünkre. Ez összeget felajánlottuk az Országos Középiskolai Tanáregyesület ba­latonfüredi üdülőházába történő betársulás céljára, hangsúlyozván, hogy a felajánlott összeg ellenében telekkönyvileg is társtulajdonosok óhajtunk lenni és az üdülőházba való felvételnél e társlulajdonosi jogainkat a felajánlott összeg és az üdülőház vételére, tatarozására és felszerelésére fordított tőke arányához képest kívánjuk gyakorolni. Az Országos Kö­zépiskolai Tanáregyesület ez ajánlatunkat nem fogadta el, ellenben olyan megoldást ajánlott, amelynek 35.000 pengő tőkénk ellenében bérleti viszony jellege lenne. Igazgatóságunk a társulás e módját nem tekintette kielégítőnek és ajánlatát visszavonta. Minthogy e 35.000 pengő rendel­kezésünkre áll, a Konvent ennek befektetését egy balatoni üdülőház cél­jaira engedélyezte. Az üdülőház megszerzése nem késhetik soká. A mai gazdasági helyzetre, különösen pedig a földbirtok mai alacsony forgalmi értékére való tekintettel, kértük az Egyetemes Kon­­venttöl annak engedélyezését, hogy a Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapja teljes tőkéjének egy balatoni üdülőház létesítése után fenn­maradó összegét, avagy a létesítés elmaradása esetén a Tanárok Gyer­mekeinek Nevelési Alapja egész tőkéjét földbirtok vásárlására fordít­hassuk. Az Egyetemes Konvent kérésünket teljesítette és felhatalmazta elnökségét, hogy a Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapja tőkéjének a balatoni üdülőház létesítése után fennmaradó összegét, annak elmara­dása esetén az egész tőkét földbirtokvásárlás céljára egyesületünk igaz­gatóságának, ennek kérésére, utalványozhassa. Fenntartottuk az érintkezést és ápoltuk a jó viszonyt a testvér­egyesületekkel. Ez érintkezés nem merült ki a testvéregyesületek köz­gyűlésein való képviseltetésünkkel. Szorosabb kapcsolatot létesít közöt­tünk azon eljárás is, hogy a tanárság anyagi sérelmeinek orvoslása érdekében minden lépést egymás tudtával, sőt karöltve tettünk meg. Egyesületünk a folyó évben veszített halálozás és kilépés folytán 7 tagot. Egyesületünknek van jelenleg 7 tiszteletbeli, 26 alapító, 9 pár­toló, 475 rendes tagja, összesen 517. Elhunytak: dr. Dóczi Imre elnö­künk, akinek emlékezetére mai közgyűlésünket szenteljük, Bertalan

Next

/
Thumbnails
Contents