Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 4. szám - S. Szabó József: A református egyházat foglalkoztató fontosabb iskolai kérdések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 129 essék tiszta helyzet az egyház és az állam között oly módon, hogy a tfelekezeti iskolafenntartók viseljék az intézetek dologi kiadásait, a magyar állampénztár pedig fedezze ezeknek mindenkori összes személyi szükségleteit. A tanügyi bizottság azonban ezt az indítványt elutasította abból az okból, mert „ebben már nem kívánatos lépést lát felekezeti iskoláink államosítása felé." És ezzel a cardo reire mutatott rá a bizottság. Mert bárhogy ürgessük-forgassuk is a dolgot, iskoláinknak a fizetéskiegészítés elfogadásával az államtól való függőségét odáig vittük, hogy immár a legkomolyabban fenyegeti azokat az államosítás veszedelme. Ez még egyhamar nem történik meg, mert az államnak nincs hozzávaló pénze, de csak ezen múlik és nem más tekinteteken. Mi már hozzá vagyunk fogva az állam szekeréhez s attól többé meg nem szabadulunk. De nem i is akarunk. Azzal, hogy mindent az államtól várunk, magunk kongatjuk iskoláink felett a halálharangot. A régi buzgóságnak vége. Az áldozatkészség forrása kiapadt. Ahogy Tompa énekli: „A régi szónak harsogása, A régi tűznek lángolása, Nem újul meg többé soha.“ Pedig ha csak ez megújulna, akkor tarthatnánk meg minden időkre iskoláinkat. Nem nyújt örvendetesebb képet egyházunknak egy másik kérdése sem, mely a református tanárképzést illeti. A református, sőt szélesebb körben protestáns tanárképző intézet felállítására való törekvésnek már majdnem egy századra terjedő története van 1838-tól kezdve, amikor megjelent az Ercsey—Kerekes-féle munkálat (paedagogicum et philologicum seminarium), mint a prot. tanárképző első tervezete. Az idevonatkozó vágyakozás hatalmas erőre kelt a debreceni prot. egyetem eszméjének országos propagálásakor. A debreceni kollégium akadémiájának filozófiai karát már szélesebb alapon ki is fejlesztette a tiszántúli egyházkerület, amikor az állami egyetem gondolata nyomult előtérbe s nyert is aztán Debrecenben megvalósulást. Az állammal kötött szerződésben azonban az egyházkerület nem mondott le a református tanárképzőintézet létesítéséről a debreceni állami egyetem mellett. Ám a váratlanul közbejött zord idők miatt (világháború és annak következményei) csak 1925. február havában nyithatta meg szűk keretek között az ú. n. tanárképzőinternátust, melyben — mint tudjuk — a magyar, latin, görög, német, francia nyelv- és irodalmi képzésre alkalmazott a debreceni kollégium fenntartó testületé megfelelő szakelőadó tanárokat. Ez a tanárképzőinternátus 30—32 tanárjelölt részére van berendezve s eddig minden évben majdnem teljes számban meg is telt. Ez ugyan a református tanári succrescentiára korántsem elegendő, de mégis olyan jelentős kezdemény, amelynek méltán örülhettünk. Tovább fejlődése azonban, sajnos, megakadt. Á legfontosabb az ú. n. világnézeti tantárgyakra (történelem, filozófia, pedagógia) az egy magyar irodalom kivételével nem voltak előadó tanárai. Az 1929. évben végre, ha ideiglenesen is, a pedagógiára és filozófiára is alkalmaztak szakvezető tanárokat. Igyfment fel a jelentés a tanárképzőínternátusról az egyetemes tanügyi bizottság ez évi februári ülésére, mely örömmel
