Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Egyházi és iskolai hírek
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 119 a háborús és a forradalmi idők nyomorúságaival, s hogy azok elmúltával az ősi intézel ismét virágzásnak indult. Nagyrészt az ő buzgóságónak köszönhető, hogy a líceumi sportpálya és sporthéz megépült, s hogy a diákotthon terve is közelebb jutott a megvalósuláshoz. Hogy milyen népszerű volt s milyen tiszteletben állt személye, az temetése alkalmával is kitűnt. Nemcsak a város számottevő emberei állták körül koporsóját, hanem idegenből is eljöttek barátai és tisztelői s főkép volt tanítványainak egész gárdája, hpgy elkísérjék sírjához jóságos tanárukat és igazgatójukat. Áldott legyen emlékezete ! Ruhmann Jenő. Dr. Doleschall Alfréd, halt. Emléke legyen áldott 1 a budapesti tudományegyetem nyug. r. tanára, az európai hírű büntetőjogász, 67 éves koréban megaz Orsz. Ref. Tanítóegyesület elnöke, a Tanítók Lapja felelős szerkesztője 68 éves korában meghalt. Áldás emlékére 1 A III. Egyetemes Tanügyi Kongresszus Naplója két kötete megjelent. A közel 65 ívnyi terjedelmű mű éra könyvtárak, iskolák részére 20 pengő, a volt kongreszszusi tagok 5 pengő és azok a személyek, kik a kongresszusnak nem voltak tagjai, 8 pengős áron szerezhetik be. A megrendelések Tóth Árpád (Budapest, IV., Magyarutca 38) pénztároshoz küldendők. Payr Sándor 70 éves. Február 25-én töltötte be 70, életévét Dr. Payr Sándor, az Erzsébet-tudományegyetem evang. hittudományi karának nyugalomba vonult professzora. Aki csak műveiből ismeri őt, az is mély tisztelettel és elismeréssel emlékezik meg a nagytudású, rendkívüli szorgalmú ősz professzorról, akinek a neve a magyar protestáns egyháztörténetirás terén valóban a legelső sorban áll. De aki személyesen ismeri — s ilyenek is sokan vannak —, az Isten iránti hálával és örömmel telt szívvel küldi üdvözletét a végtelenül szerény, minden megtiszteltetés elől kitérő, lelki és szellemi kincsekben gazdag tudós professzornak. Mert az ő gazdag élete valóban Istennek ajándéka, nemcsak az evangélikus egyháznak, hanem az egész magyarországi protestantizmusnak. A pusztavámi, majd Gyurátz püspök mellett nevelődött lelkész i 899 óta volt a soproni teológiai akadémiának rendes tanára, miután tíz évvel előbb hasonló megbízatásáról rövidesen lemondott, nem érezvén magát a nagy feladatra kellőképpen előkészültnek. De ez csak nagy szerénységét és komoly lelkiismeretességét mutatje, mert már ekkor ismert volt neve az egyházi lapokban megjelent egyháztörténeti cikkei, tanulmányai révén. S azóta a kisebb cikkek és nagyobb tanulmányok végtelen sora jelent meg a régebbi és újabb egyházi lapokban, folyóiratokban- Luther-naptárban és önállóan, — részben népszerűén, eleven elbeszélő készséggel, humorral megírva. Lehetetlen volna ezeket a kisebb-nagyobb tanulmányokat itt egyenként felsorolni. Valamennyi komoly tudós kutatás gyümölcse, egy-egy épületkő életének főmunkéjóhoz, a dunántúli evang. egyházkerület történetéhez, melynek 1924-ben megjelent vaskos első kötete rengeteg elrejtőzött s előkutatott anyagnak lelkiismeretes, áttekintő feldolgozása. Másik nagyobb munkája a soproni evang. egyházközség története, melynek ugyancsak első kötete jelent meg. Nevezetesek a ma-Ruszkai Dobó Sándor,