Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 115 főiskolai tanulmányokat végezzenek. Ki tudja, melyikben mi lakik, melyik törik le egy-két évi próbálkozás után, melyikből lesz kiváló tudós? Az érettségi bizonyítvány foka ennek a kérdésnek eldöntésére nem elegendő, más igazságos kritérium pedig egyáltalán nem található. Hogy diplomaszerzés után kapnak-e kenyeret, az fájó kérdés, de ezt a kérdést a tanulmányi szabadságot sértő semmiféle rendszabállyal nem lehet kielégítőleg megoldani. Sőt Szandtner Pál arra sem tud megnyugtató javaslatot tenni, hogy miképpen adjunk kenyeret azok kezébe, akiknek eddig diplomát adtunk. De nem tudok én sem, más sem, senkisem. Az állam jogot, alkalmat adhat arra, kell is hogy adjon, hogy ki-ki egyéni hajlamai és viszonyai szerint kiképezhesse magát közép- és főiskolákon; de arra kötelezettséget nem vállalhat, nem is vállal, hogy kinek-kinek képzettségéhez mért értelmiségi foglalkozást, állást nyújtson. De tud-e foglalkozást, kenyeret adni a nem diplomásoknak, a nem érettségizetteknek ? Ez idő szerint nem tud. Mi jogon akadályozhat hát meg egyeseket abban, hogy középiskolai vagy főiskolai képzettséggel ne próbáljanak szerencsét az életben ? Ha azt mondhatná : — „Értelmiségi foglalkozást nem tudok biztosítani számodra, de tudok nem értelmiségi foglalkozással kenyeret adni; tehát nem engedem, hogy értelmiségi foglalkozásra képezd ki magad“: — ez még olyan-amilyen jogcím lehetne az egyéni szabadság korlátozására. De mikor sem értelmiségieknek, sem fizikai munkásoknak nem tud biztos kenyeret kilátásba helyezni, akkor igazán nem lehet joga ahhoz, hogy önkényesen korlátozza az egyes foglalkozási ágakra készülni akarók számát. Ma tehát nem az az igazi probléma, hogy az értelmiségi ifjúság jövőjéről gondoskodjunk, hanem az, hogy az ország minden polgára számára gondoskodjunk megélhetési feltételekről. Ha az állam meg tudja oldani ezt a problémát, akkor mindenféle képzettségű polgár megélhetési problémája magától megoldódik. Oda megy mindenki, ahol kenyeret talál. Egészen bizonyos, hogy a mai kenyérnélküli érettségizettek és diplomásak is szívesen vállalnának, egy kis keserűség leküzdése után, az ipar, kereskedelem vagy a földmívelés terén alkalmazást, ha tudnának, s az is bizonyos, hogy az ifjúságnak mai nagy tódulását is a középiskolákba és a főiskolákra, igen nagy részben az idézi elő, hogy a szülök egyáltalán nem látják biztosítottnak gyermekeik jövőjét a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági pályákon; tehát áldozatok árán is megkockáztatják gyermekeiknek az értelmiségi pályákon való elhelyezését, annyival inkább, mert így az értelmiségi pályákra való előkészülés idejére legalább prolongálhatják gyermekeik jövőjébe vetett reményeiket s addig legalább bizakodhatnak az időnek minden nagy kérdést megoldó hatalmában. Szóval az általános gazdasági helyzet szanálása ma az igazi nagy probléma. Ha ez sikerül, akkor az összes foglalkozási ágak mai súlyos problémái természetes úton megoldást találnak. Ha nem sikerül, akkor hiábavaló kísérletezés egyes foglalkozási ágak munkáslétszámának önkényes megszorítása, akkor minden létszámkorlátozás után is fenn-
