Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 2. szám - Hazai és külföldi irodalom
62 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE mint ahogy Gulácsy Irént is ez a téma kísértette hosszú időn keresztül. Kemény tanulmányt írt a mohácsi veszedelemről, de történelmi regénye csak a mohácsi vész utáni állapotokat festi (Zord idők). Gulácsy I. hatalmas témát ragadott meg, amikor a mohácsi vész előzményeit, magát a mohácsi tragédiát és az utána következő siralmas korszakot örökíti meg regényében. Szinte erejét meghaladó feladatra vállalkozott, amikor a Fekete vőlegényeket írta. Tulajdonképpeni hőse a magyarság, ami ellen küzdeni kell: a magyar átok és a magyar sors tragédiája. Fekete vőlegénye: a magyar sors hordozói, a szomorú magyar végzet reprezentánsai. A magyarságnak kell a csapás, hogy feleszméljen, magához térjen s összetartson. Kemény hősei rendkívüli emberek, akik botlásuk miatt bűnhődnek aránytalanul; nem is annyira a bűn váltja ki a büntetést, hanem túlzásba vitt jó tulajdonságaik sodorják őket bajba. Ezt a gondolatot Gulácsy Irén is átveszi hősei jellemrajzához, csakhogy a végzet kényszerítő hatalmát ő a magyar végzettel azonosítja, az sodorja, kényszeríti magával áldozatait. Sorsok fonódnak össze regényében, a magyar végzet örökös körforgásában, s mindegyiknek hasonló a kimenetele. Főhőse Czibak Imre, az egyik fekete vőlegény, a másik Tomory Pál. Fekete vőlegény azonban a betegesen nagyravágyó Zápolya János is, a tehetetlen Ulászló és a véngyerek II. Lajos is, akik a magyar sors szekerét hajtják Mohács felé. A láncát tépő magyar szimbóluma, Dózsa György is egy gvászos vőlegénye a sötét kornak, sőt a regény végén feltűnik Fráter György is, aki még csak lesz fekete vőlegény, hogy a galéria teljes legyen. Széthulló szerkezetét is összefűzi szilárd egységgé egy fokozatos fejlődés előkészítése, ami beledöbben az olvasó leikébe, előkészület a gyásznapra: Mohácsra. Megelőzi ezt a magyar széthúzás, a parasztlázadás, a véres reakciója a Tripartítum szerzőjének, aztán Mohács, itt kulminál az esemény és halkan szelídül egy termékenyítő processzussá, előkészíti a vérből sarjadt összetartáson át a magyar feltámadás megszületését, melynek bölcsője Erdély . . . Hősnői vagy halkszavú szenvedő mártírok (Mária királynő), vagy lemondó, csupaszív teremtések (Czibakné, Sárika, Czilike), vagy pedig őrjöngő fúriák (Zápolya Borbála), sőt intrikus méregkeverők (Tescheni Hedvig). Az idegenek általában mind intrikusok (Gritti, Taniczky), magyar hősei pedig egy-egy végzetes magyar hibának és nagyszerű erénynek hordozói; igazi magyar típusok. Tomory a nyugati civilizációtól áthatott magyar zseni és a szilárd akarat élő szobra, aki elvérzik, ha kell egy gondolaton, Czibak Imre a pallérozatlan öserő szimbóluma, mint az elsodort falu Böjthe Jánosa. Egyénisége olyan megkapó, hogy szinte természetesnek tűnik föl előttünk gyors karriérje: Zápolya apródjából hogyan lett fogarasi főkapitány, erdélyi vajda, majd pedig Erdély — vértanúja, akinek vére eggyé forrasztotta Frdélyt. „Azután megindult és ment és robogott jajjos, viharos, torz századokon át új tavaszra, magot megőrző, kincseket — zsarátot holnapra átmentő, halálban életet esküdő örök hivatása, a magyar jövő elé."
