Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 10. szám - Hazai és külföldi irodalom

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 151 human understandig“ tett megjegyzései és reflexiói. S csak halála után 49 és kidolgozása után 61 év múlva 1765-ben adták azt ki. Elkésett kiadása hatását nagy mértékben gyengítette. A benne tárgyalt problémák akkor már a tudós világot kevésbé érdekelték, de volt egy nagy ered­ménye mégis, az t. i., hogy lényeges befolyást gyakorolt Kant filozófiai rendszerére. A mü az előszón kívül négy könyvből áll, az első szól a velünk született eszmékről, a második az eszmékről általában, a harmadik a szókról, a negyedik a megismerésről, ebben érinti Leibniz röviden az Isten létezéséről való ismeretünket is. Nemcsak a filozófus tanulhat sokat e műből, hanem a teológus és filológus, sőt még a historikus is. Magyar nyelven való megjelenése tehát a magyar tudományra és iro­dalomra nézve kiváló fontosságú. A fordító a műhöz csatolt bevezetésben alapos áttekintést nyújt Leibniz bölcseletéről, a mü keletkezéséről és vezető gondolatairól. Mindenben megbízható, tudós kalauz, mint amilyen hű fordító. Fordítása jó magyar nyelven s folyamatos, szép stílusban — még a nem szak­embernek is élvezetes és hatásos olvasmány. Hogy a keresztyén szót kereszténynek látjuk benne nyomtatva, ezt nem az erős református ér­zésű filozófus és teológus fordítónak, hanem, bizonyosan, a revizornak (Várkonyi Hildebrand szegedi egyetemi tanár) lehet tulajdonítani. Sajnos, a keresztyén írásmód mindjobban kiszorul; protestáns írók műveiben is szélűben olvassuk a keresztényt, sőt legutóbb a Protestáns Szemlében is takilkoztam vele, ami már legalább is gondatlanságra, vagy közönyös­ségre vall. — A Leibniz nagy műve végéhez a szövegben előforduló s magyarázatot igénylő személyekről és tárgyakról megfelelő s itt-ott részletesebb tájékoztató jegyzeteket csatolt a fordító, akinek emez újabb, nagyértékű, sok fáradságot és tanulmányt kívánó munkájáért a legteljesebb elismeréssel adózunk. S. Szabó József. Polgári Iskolai Kis Enciklopédia. Szerkesztette Molnár János, az Orsz. Polgáriiskolai Tanáregyesület főtitkára. Budapest, 1930. Athe­naeum r.-t. nyomása. Nagy 8-rét. 149. lap. Az újra éledő Magyarország feledhetetlen emlékű közoktatásügyi minisztere: báró Eötvös József közreműködésével alkotta meg az 1868. évi XXXVIII. t.-c. a 6 évfolyamúra tervezett polgári iskolát a népiskola és középiskola közötti hézag pótlására, hogy a középiskolai képzésre nem törekvő ifjúságnak a gyakorlati életre vonatkozó magasabb isme­reteket adva a nemzet zömét képező polgárságnak szellemi színvonalát emelje. — E nehezen fejlődő és sok küzdelmen átment polgári iskolát az 1927. évi XII. t.-c. újra szervezte, 4 évfolyamúvá alakította és életképe­sebbé tette. Az ily módon létrejött polgári iskolának 60 éves jubileuma alkal­mából látott napvilágot ez a könyv, mely kiváló tanügyi férfiaknak a polgári iskoláról szóló nyilatkozatai után közli az 1927. évi XII. t.-c. szövegét, a ma­gyar polgári iskola vázlatos történetét, a Polgáriiskolai Tanáregyesület fejlődését, a polgáriiskolai tanárképzésre tett intézkedéseket, a felvételi és tantervkiilönbözeti vizsgálatokat, a fontosabb szabályzatokat és ren­

Next

/
Thumbnails
Contents