Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
112 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE ugyanazon középiskola tanárai hospitálás alkalmával barátságosan látogatják az egyes középiskolai tanórák munkáját, mindnyájan belátják és egyértelműen vallják, hogy a középiskolában mereven keresztűlvitt szakrendszer mellett a középiskola elé tűzött cél csak úgy érhető el, ha a tanári testület tagjai szaktárgyaik tanítása közben feltüntetik azon kapcsolatokat, melyek az új ismeretnek más tárgyakban már nyert ismeretek által való megerősítésére oly bőségesen és előnyösen kínálkoznak. Mert a középiskolai tárgyak egyes darabjai nem elszigetelten álló tagjai, hanem szerves részei az egységes középiskolai képzésnek. Fel kell tehát használni az egyes tárgyakban nyert ismereteket az új ismeret rögzítésére, mert minél több szál fűzi az új dolgot a már meglevő ismerettömeghez, annál szilárdabban helyezkedik el a tudatban s így annál biztosabb tulajdonukká lesz. Eszmetársítás, hasonlítás, hasonlóság, sőt — kivált nyelveknél — a külömbözés is hatalmas eszközei az ismeretek biztosításának. A középiskolai tárgyak közötti kapcsolatot tették módszeres tanácskozásaik tárgyává a budapesti evangélikus leánykollégium tanárai az elmúlt iskolai évben s 11 értekezletben sorolták fel azon kapcsolatokat, melyeket a vallástan, magyar nyelv, német és angol nyelv, történelem, művészettörténet, zenetörténet, földrajz, természetrajz és vegytan, menynyiségtan és természettan, filozófia, egészségtan tanításában más tárgyakból nyert ismeretek között a tanítás sikeresebbé tétele érdekében alkalmazni lehet. Mindegyik szaktanár elismerésre méltó ügybuzgósággal és tárgya iránti meleg szeretettel foglalkozik értekezésében a felvetett kérdéssel, ami mindeniköknek külön érdemül tulajdonítható. Nem mondom, hogy új dolgot hoztak be a középiskolai tanítás módszerébe, mert hiszen a középiskolai tanárok tanításuk közben e módszert többékevésbbé gyakorolják. Abban sem kételkedem, hogy más középiskolai tanártestületek is foglalkoznak módszeres értekezleteiken ezen kérdéssel. Üj azonban — az én tudomásom szerint — az, hogy a leánykollégium tanári testületé e módszeres értekezéseit kinyomatta s a tanítás közben követett módszeres eljárását nyilvánosságra hozva, lehetővé teszi e módszernek a középiskolák gyakorlatában való tökéletesítését s így hatni iparkodik a középiskolai tanügy fejlődésére. A szerzők előadásai — mint az igazgató a bevezetésben jelzi is — csak arról adnak tájékoztatást, hogy az egyes szaktárgyak tanárai mikép tudják saját tárgyukat a kollégium többi tárgyaival összekapcsolni. Összeállításuk — bármily számos kapcsolat lehetőségét sorolják is fel — nem lehet teljes, mert a tanítás olyan művészet, mely mindig fejlődik s egyik tanár több, másik kevesebb ilyen kapcsolatot tud és fog majd találni. A fejlődés tehát ez alapon indulhat s így a nyilvános kezdeményezés az ő érdemük. Ez értekezések olvasása, — különösen az egyes középiskolákat fenntartó testületek által az iskolák igazgatására alakított igazgatótanácsok vagy bizottságok tagjainak, továbbá lelkes tanügy barátoknak, de meg a gyermekeik tanítását figyelemmel kísérő szülőknek is mélyebb betekintést nyújt a középiskola belső életébe, egyúttal érzékelteti azt
