Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom
32 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE kibeszélésében. Szinte pogányságnak mondhatná, aki a magyar lelket nem ismeri, hogy nagy költőink lantján alig pendűl meg a vallásos húr, s inkább a hivatalosak, papok, papnék zengik ma a magasságok énekét. Idők jele ? .. . Intőjel egyben nevelésünknek is ! (Nagykörös). Dr. Törös László. Bodó Jenő: Rabtartó Oroszországban. Egy túsz naplójából. Csurgó. Egy abból az ezerből, akiket a szovjet az elítélt magyar népbiztosokért a sok ezer rabmagyar közül kiválogatott, hogy külön is megszenvedjenek az ottani és itthoni külön belső háborúságért. Egy a sok ezerből, akiket a végzet a csatasorból messze Szibéria kellős közepére sodort s onnan hosszú keserves rabság után kit erre, kit arra hajíntott, ha sírba nem lökött. Bodó Jenőt jó csillaga végül is haza vezérelte. Ifjúsága, az élet sokat Ígérő tavasza ott maradt a színes remények nagy temetőjében. Huszonkét esztendőt vitt ki oda, majd harmincat hozott vissza. A hét és félévi raboskodásból az utolsó harmad emlékeit gyűjtötte össze s adta közre a fenti cím alatt. Az utolsó harmadét, amelynek elején száz felől leselkedő halál torkából megmentve életét felcsillani látta a szabadúlás reményét, De a remény csalóka volt, Míg a nagy tömeg útja biztos volt haza felé, nékik az ezernek, ezután kezdődött az igazi megpróbáltatás. Mert tisztek voltak. Mert magyar tisztek voltak. Egyéb bűnök ugyanis nem volt. Egy hadi fogolynak a láthatára nagyon szűkre van szabva ; de aki nyitott szemmel szokott járni az életben, kicsiből is sokat meglát, sokat átél s szelleme fénycsávájával világot tud vetni felszín alatt bújkáló, napvilágra nem kívánkozó jelenségekre is. Bodó Jenő nem felfedező, nem aprólékos kritikával dolgozó történész. Munkája egyszerű tükörnek készült, mely bepillantást enged egy csüggedetlen reménytől fűtött, ezer veszély, ezer áruló közepette haza, mindig csak haza vágyódó magyar hadifogoly leikébe. Hej de sokan táplálták ezt a sóvár reményt — hiába! De sok magyar könny, de sok irtatlan magyar vér teszi kövérré a titokzatos, messze Szibéria földét! Bodó Jenő ama szerencsés kivételek közé tartozik, aki élményeiről be is tud számolni. S ez a beszámoló az első sortól az utolsóig izgatóan érdekes olvasmány annak is, aki csak hírből ismeri a hadifogságot, még inkább annak, aki maga is átszenvedte. Nincs e kis műben semmi nyoma az érzelgősségnek, hatásvadászatnak. Józan, reális, szívós magyar élni akarás érzik ki minden szavából. Ez tartja benne a lelket, ez ad erőt a küzdelmekben, ez menti meg a halálos betegség ölelésétől, ez ad tanácsot a szökésben, ez edzi hozzá a legdurvább munkához, ez óvja meg az eltántorodástól. Ennek az erőnek a forrása az erkölcsi tőke, amelyet csak az igazi intelligencia biztosíthat. Ezt a nagy erkölcsi tartalékot Bodó Jenő református középiskolában kezdte gyűjteni; abban az iskolában, melynek most tanára. Büszke
