Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 31 Aranyhárfa. Vaüásos költemények gyűjteménye. Összeállította : dr. Halmi János. Az Országos Református Lelkészegyesület kiadása 1929. Az ORLE érdekes és mindenképen hasznos vállalatba kezdett: sorozatosan ki akarja adni az egyházi élet segédkönyveit, s ennek első köteteként jelent meg a címben jelzett könyv. Aki az egyházi élet, a belmisszió körében járatos, jóltudja mennyiszer fennakadhat a buzgó lelkipásztor azon az egyszerű kérdésen is, hogy ugyan, mit is szavaltasson a jelentkező if jakkal. Volt ugyan nem egy ily nemű gyűjteményünk már, melyek közt legjobb a Kádár Gézáé, de bizooy az is elég régen jelent már meg, úgyhogy már igen megviselt állapotban láttam többhelyen; de a legnagyobb baj az, hogy azóta igen nagyot haladt az irodalom, sok értékes drága gyöngye született a vallásos költészet terén is, amelyeket abban hiába keresünk. Ebből a szempontból is örömmel üdvözölhetjük az uj válogatást, melyet a jónevü Halmi János dr., gyömrői lelkipásztor végzett széles körültekintéssel, amint azt a könyv terjedelme is első pillanatra elárulja. 392 oldal, nagy nyolcadrét alakban : nem kis dolog. Pedig a legtöbb lapon kéthasábos a nyomás. Szép, jellegzetes a kötése, ami könnyen felismerhetővé teszi a parokhialis könyvtárakban, de annál rosszab a papírja. Ilyen vandalizmust nem lett volna szabad elkövetni a Sylvester-nyomdának, sem a vállalkozóknak. Hiszen az ORLE égisze alatt azon frissiben többszáz vagy talán ezer példánya is elhelyeződött ennek a könyvnek, azonkívül igen kelendő közszükségleti cikknek ígérkezik, egységára meg szinte példátlanul magas (15'30 pengőért szereztük be kedvezményesen ifjúsági könyvtárunknak!) szerzői díjakra sem igen költöttek, ami kitűnik abból, hogy egyes, lekötött műveknek csak a címét közük, alájegyezve, hogy a költemény közlését a kiadó cég nem engedélyezte". Ily módon Arany János alig jut szóhoz a gyűjteményekben. Nagy költők kevesebb figyelemben részesülnek, mint az egyházi élet apróbb, szorgalmasabb munkásai. Több idealizmust legalább egyházi jellegű munkában 1 Még jótékony célnak sem használ a túl magas ár 1 Ami most már a tartalmát illeti, elismeréssel kell lenni a gyűjtés munkája iránt. Akármelyik eddigi gyűjteménynél gazdagabb: mintegy 600 költeményt ölel fel, jó gyakorlati csoportosításban : I. Az Atya II. Az Ur Jézus. III, Szentlélek. IV. Biblia V. Patriarchák—Próféták. VI. Az apostolok és munkatársaik. VII. Az első századok. VIII. Reformáció. IX. A reformáció Magyarországon. X. Az egyházi év. XI. Vihar és Csendesség. XII. Szeretet. XIV. Természet temploma, XV. Ifjúság. XVI. Allegóriák. XVII Keresztyén családi élet. XVIII. Keresztyén egyházi élet. XIX. E földi hon. XX. Misszió. XXL Halál és örökélet. XXII. Mosolygó igazság. XXIII. Apró népek versikéi. — Látható, csaknem minden alkalomra találunk benne többé-kevésbbé megfelelő költeményt. Ha jobbak és különösen újszerűbbek nincsenek: nem éppen a szerkesztőn múlik. Itt mutatkozott meg, hogy mennyire — hogy a legfinomabb szót használjam — tartózkodó a magyar, vallásos érzelmei