Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 6. szám - Dr. Papp Ferenc: Titkári jelentés
208 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE testáns Tanügyi Szemle is. Folyóiratunk életfeltételeinek biztosítása, színvonala emelkedésének lehetővé tétele, jövőjének megalapozása irányította igazgatóságunk ezévi tanácskozásait is. Igazgatóságunk a közös szerkesztő bizottság jelentése alapján folyóiratunkat mind tartalmi, mind alaki szempontból vizsgálat tárgyává tette. Megállapította a Szemle emelkedő színvonalát, alaki szempontból azonban csinosabb külsőt, beszédesebb tördelési formát kíván. Felmerült azon gondolat is, hogy folyóiratunkat Budapesten kellene kiadnunk, ahol az alaki kívánalmak megvalósítása, a tökéletesebb technikai kivitel inkább elvárható. E szempontból Debrecen is szóba jöhetne, e megoldás mellett szól azon körülmény is. hogy Debrecen egyesületünk székhelye, nagymultú nyomdája református intézményeinkkel szoros kapcsolatban van. Folyóiratunk anyagi helyzetét illetőleg sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az anyagi feltételek lehetővé tették ugyan kiadását az eddigi keretek között, fejlesztésére azonban a források már nem voltak elegendők. Pedig múlt évi közgyűlésünk már nemcsak a fenntartótestületek, de tagjaink áldozatkészségére is támaszkodott, hogy folyóiratunk továbbra is szolgálhassa a protestáns iskola és tanárság erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit. E megoldás csak átmenetinek gondolt, csak modus vivendi volt, a fejlesztésre, a folyóirat jövője biztosítására nem alkalmas. Igazgatóságunk, közgyűlésünk határozatára megkereste az egyes egyházkerületeket, s kérte a Protestáns Tanügyi Szemle kiadási költségeinek fedezésére, az evangélikus középfokú intézetek példájára 50 filléres tanulói járulékok szedésének elrendelését. A tiszáninnení kerület már a folyó iskolai évben teljesítette kérésünket, a tiszántúli a jövő iskolai évre rendelte el, a dunamelléki kerület szociális szempontokra való hivatkozással nem engedélyezte a járulékok szedését, a dunántúli az intézkedés jogát későbbi, alkalmas időre tartotta fenn magának. Ily előzmények után történt az Egyetemes Konvent kedvezőnek ígérkező döntése, A Konvent ugyanis helyesléssel vette tudomásul a tiszáninnení és tiszántúli kerületek határozatát és egyesületünk kérelmét az 50 filléres járulékok szedése tárgyában a dunamelléki és dunántúli egyházkerületeknek is a legmelegebben ajánlja figyelmébe. Reméljük e két egyházkerület kedvező döntését is, hiszen — mint a Konvent is megállapítja — folyóiratunk „oly fontos egvházi érdeket képvisel, hogy fenntartása feltétlenül szükséges." Kérésünk teljesítése folyóiratunk fenntartását, sőt fejlődését, teljes versenyképességét is biztosítaná. Múlt évi közgyűlésünk határozatára a szakosztályok alapos, középiskolai oktatásunk igen sok problémájára, sőt részletkérdéseire is kiterjedő szakszerű észrevételei és javaslatai alapján felterjesztést intéztünk közoktatásügyi kormányunkhoz, kérve olyan intézkedések foganatosítását, amelyek alkalmasak középiskolai oktatásunk legnagyobb veszedelme, a szülők és tanárok által egyaránt felpanaszolt túlterhelés csökkentésére. A miniszter úr javaslatainkról elismeréssel nyilatkozott és közölte igazgatóságunkkal, hogy előterjesztésünket alkalmas időben leendő tárgyalás végett állandó nyilvántartásba vette. Egyesületünk vallástanári szakosztálya múlt évi közgyűlésünk