Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 97 a szociális kérdést a keresztyénségben rejlő nagy erővel akarja megoldáshoz segíteni s éppen ezért minden módot megpróbál és minden eszközt megragad, hogy a Szentírás tanításait a gyakorlati életben gyümölcsöztesse. Ebben a munkában az első és legtermészetesebb lépés a Szentírás szociális tanításainak közismertté tétele és annak kimutatása, hogy a Szentírás a szociális kérdés iránt mindig figyelemmel volt és annak megoldását fontos emberi feladatnak tartotta. A kezemben levő mű tizenhárom tanulmányt tartalmaz tizenhárom szerzőtől. Ehhez járul tizennegyediknek a szerkesztő, tizenötödiknek pedig Szabó Imre bevezetése. Az első hét tanulmány az Otestamentum egyes könyvcsoportjait, öt az Üjtestameniuméit, egy pedig a ókeresztyén egyházatyák írásait vizsgálja szociális tanításaik szempontjából. Az ótestamentumi rész először általános képet ad a héber nép szociális történetéről, majd külön-külön tárgyalja a próféták, a törvény, a zsoltárok, a bölcseségkönyvek, Dániel könyve és a héber apokrifusok vonatkozásait a szociális kérdésre. Az újtestamentumi részben külön tanulmány szól a synoptikusokról, a jánosi írásokról, a pálí írásokról, egy tanulmány a cselekedetek könyvéről, a Héber levélről és Péterről és végül egy a keresztyén apokalipszis szociális tanításáról. Mint említettem, az egyes tanúim ínyok különböző szerzők tollából erednek. Ebből mindjárt következik az, hogy egységes feldolgozást hiába keresünk. A zsoltárokról szóló tanulmány például tényleg a zsoltárokban található szociális tanítások csoportosítása és idézése, mondhatnám a szerző véleménye nélkül, míg ezzel szemben mondjuk a Jelenések könyvéről szóló tanulmány erősen az általános jellegű fejtegetések felé halad, sokkal kevesebbet törődve az adott tárggyal. Szentíráskritikai tekintetben sincsenek összhangban a szerzők, s míg az egyik egészen figyelmen kívül hagyja az itt elért eredményeket, a másik a szélső baloldali kritika megállapításait is elfogadja. Az egységnek ez a hiánya bizonnyal ártalmára van az egész munkának. Nem egy mü ez, de annyi, ahány a tanulmány. A szerkesztő személye biztosítja mégis valamiképpen ezt az egységet, de ez sem jelent nyereséget. Mert ez az egység a dolgozatok egyenlő terjedelmében nyilvánul meg csupán, ami, ha tekintetbe vesszük, hogy nem egyenlő feladat előtt állottak a szerzők, csak kellemetlenül hat. Mert előáll az az eset, hogy egy sok szociális vonatkozást tartalmazó könyvcsoportot ugyanazon a tizenöt oldalon kell elintézni, mint a másik — szociális vonatkozásoktól talán egészen mentes — csoportot. Helytelen az újszövetségi és ószövetségi iratoknak, sőt még az apokrifusoknak és egyházi atyáknak is teljesen egy szempontból való megítélése. Mózest vagy Habakukot nem lehet az evangéliummal, tehát Jézussal egy színvonalon szemlélni. Az ószövetségi könyvekből egy meghatározott kor szociális helyzetére nézve kapunk adatokat, Jézus tanítása a kortól teljesen független, örökérvényű egész, amelyből a szociális kérdéssel bármilyen összefüggésben levő részeket kiszakítani nem lehet. Jól érzi ezt a synoptíkus evangéliumokról szóló cikk írója
