Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 3. szám - Hazai és külföldi irodalom
108 Ilyen észrevételeim: 1. A Kézai Simontól vett első olvasmányban a könyv 22,, 23., 24, lapjain keresztény szót ir szerző. Ezt a szót magyar társadalmunk egyik vallásfelekezete a maga jelzésére foglalta le. Mi reformátusok Krisztus követőinek, (Christiani=) keresztyéneknek írjuk magunkat. Ezt a szót tartom református szerzőtől írt könyvben helyesnek. Erre a szóra figyelemmel kell lennünk, mert hiszen ma már arról is van szóbeszéd, sőt indítvány, hogy a reformáfus templomok tornyára is fel kellene tenni a keresztet. Ez is egyik látható jele lenne az „egy okol, egy pásztor“ külsőleges állapotának. 2. A magyar magánhangzókat a nyelvészek régóta mély- és ma- gashangúakra osztják s megállapítják a hangrend vagy hangzóilleszkedés törvényét ügy, hogy mélyhangú szóhoz mélyhangú, magashangú szóhoz magashangú rag vagy képző járulhat. — Ez a szabály azonban a magashangúnak vett i és í hangzóval biró szavak mindegyikére nem alkalmazható. Ez a szabály ad törvényes látszatot az általam már nyomtatásban többször olvasott és beszédben hallott ily szavaknak: férfinek, férfitől, holott ez a szó mélyhangú raggal és képzővel szaporodik a beszédben : férfinak, férfiak, férfias. — Vájjon, ha szerzőnk eltekint e művében a többi nyelvtanírónak a cselekvés állapotára vonatkozó elméletétől s könyve 83. lapján azt kérdi tanítványaitól, hogy hány ideje van a melléknévi igenévnek, sőt a 84. lapon meg is felel a kérdésre, nem lehetne ugyanennyi bátorsággal visszatérni a magyar magánhangzóknak régi, boldogult Imre Sándor által is helyeselt azon felosztására, mely szerint az é, i, í hangzók nem magas, hanem éleshangúak és megállapítja rólok, hogy az éleshangú szók közül némelyek mélyhangú, mások magashangú ragokkal vagy képzőkkel szaporodnak. Így a hangzóilleszkedés törvénye szabatos lenne. Például: hívok, hívek; sírokat, híreket; isznak, hisznek; kényes, éves (és egyetlen: évad). Nem mind rossz, ami régi. 3. A mássalhangzóknál a szerző is, más nyelvtanírók is, hosszú mássalhangzóról beszélnek. Nézem a könyv 5. lapján, meg az akadémiai Magyar Helyesírás Szabályaiban a magyarban használt 40 betűt s keresem közöttük a hosszú mássalhangzót. Van ott egyjegyű, háromjegyű mássalhangzó, de hosszú mássalhangzót nem találok. Ilyen betű tehát nincs a magyar nyelvben, mert ha volna, a betűk között meg kellene mutatni az alakját. A hosszú mássalhangzóval jelölni kívánt hangot tehát nem lehet külön jeggyel, külön betűvel jelölni. Ez csak a hangoztatás dolga. A magyar mássalhangzók mindenike ugyanis a magyar beszédben néha szó közepén is, szóvégén is, olykor ugyanazon szónak közepén is, végén is erősebben hangzik, beszédszerveink több időt fordítanak kimondásukra, mintegy kettőztetik, kétszer ejtik ki egymás után. Ennek a beszédben erősebb hangoztatással kiejtett hangnak írásban az illető mássalhangzó megkettőztetésével kell kifejezést adni, mert ha ezt nem tesszük, a hibásan kimondott vagy leírt szó más értelmet fejez ki, mint amit kifejezni akartunk. Ilyen szavak: lobog, lobban; kopog, koppon; röfög, rőffen; hal, hall; halott, hallott; neves, nevess. Ha nevet kellene adni ezen erősebben hangoztatott mássalhangzónak, a
