Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 2. szám - Megjegyzések
cikkem megjelent, már a szószerinti szöveget is ismertem. De már akkor jeleztem a Szerkesztő úrnak, hogy még szükségét látom érveléseim kiegészítésének. Hogy már most minden esetleges félreértést megelőzzek, ismételten kijelentem, hogy nemcsak előbbi alkalommal jelzett alapon beszélek részrehajlatlanul, illetve érdek nélkül, hanem azért is érdek nélkül beszélek, mert abban a helyzetben vagyok, hogy nem félhetek attól, hogy az én lelkészeim visszaélnek ezzel a határozattal. Hiszen eddig sem vették igénybe olyan mértékben, amint azt én szerettem volna és kívánságként kinyilvánítottam s a jövőben — attól félek — épen ezen egyházkerületi határozat miatt még annyiszor sem veszik igénybe készséges szolgálataimat, mint eddig tették. Ez esetben pedig egy szolgálattól esem el. De erről alább. Meglepő, hogy az egyházkerület ugyanazon gyűlésén a 135. sz. határozatában ezt mondja: „. . . a készülő ref. középiskolai tanterv keretében gondoskodjék az egyházkerület arról, hogy a tantárgyak és órák sokasága miatt már-már elkerülhetetlen felületességtől és kimerüléstől tanáraink megóvassanak.“ Tehát egyfelől megállapítja, hogy a tanárokat már kimerülés fenyegeti a sok munka miatt, másfelől ezt a szerinte kimerítő sok munkát ő maga szaporítja. Egészen bizonyos, hogy a 135. sz. határozat alaposabb vizsgálódás és körültekintés eredménye, mint a 20. sz. határozat. Érdekes aztán maga a határozat. Először azt mondja, hogy : „lel- készjellegű tanárainktól elvárja és lelkészi jellegökből folyó kötelességüknek tartja, hogy évenként néhányszor résztvegyenek — az illetékes lelkészekkel való előzetes megállapodások alapján — gyülekezetük ige- hirdető és egyházépítő munkásságában és mellőzhetetlen akadályok kivételével ne utasítsák vissza illetékes lelkészüknek ilyen tárgyú felkérését/1 Tehát először csak „elvárja“, de utána mindjárt „kötelességüknek tartja" a lelkészi szolgálatot. Aztán először azt mondja, hogy: „évenként néhányszor ', később azonban, mindannyiszor, ahányszor a lelkész felkéri, hacsak mellőzhetetlen akadálya nincs neki. Először megegyezés az alapja, de aztán csak a lelkész kérése. Mert a tanárra nézve mellőzhetetlen akadály csak a tanítás és a betegség. Úgyhogy végeredményben teljesen a lelkésztől függ, hogy mikor és hányszor veszi igénybe a tanár szolgálatát. Ezt azonban nagyon furcsa felállítani egy önálló állásban levő emberrel szemben, mert ez elveszi méltóságát és hallgatólagosan a tanár fölötti rendelkező jogot ad a lelkésznek. Hogy mennyire így áll a dolog, legyen itt egy példa. Jön a húsvéti szünidő. A tanárnak szünetje van. Ha a lelkésze felkéri, nem mehet vakációzni, mert a szüleihez vagy rokonaihoz való utazás nem „mellőzhetetlen akadály“. Tehát a tanár nem rendelkezik szabadon a „szabad" idejével. A mai kor szelleme lebeg a ha'á-ozat felett, amely szaporítja a terhet, a kötelességet, de nem szaporítja, sőt inkább csorbítja a jogokat. Mert ugyanakkor, mikor lelkészi szolgálatra kötelezi a tanárt, nem adja meg a lelkészi jogot még abban sem, hogy a presbitérium tagjai 55
