Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 10. szám - Megjegyzések

413

Megjegyzések.

1. Kultúrtanácsosok sem lehetnek már ezután a tanárok, a legújabb közigazgatási törvény értelmében. Az 1883. évi I. t.-c. lehetőséget nyújtott erre s több nagyobb városunk élt is ezzel a lehetőséggel, tanárokat állított a kultúrtanácsosi állásokba. Ügy tudjuk, hogy ezek a tanár-kultúrtanácsosok meg is feleltek hivatásuknak kifogástalanul, sőt az illetékesek teljes elismerésére méltóan. Nem is csodálkozhatik ezen senki; hiszen csak természetesnek kell találnunk, hogy a kultúrtanácsosi állásnak nem válhatik hátrányára az, ha olyan emberrel töltik be, akit szakképzettsége egyenesen a kultúra harcosává avatott. Hiszen a józan ész, az államraison is azt diktálja, hogy minden állásra a legmegfelelőbb szakképzettséggel rendelkező ember állíttassék. A kultúrtanácsosi állásokra tehát a kultúra szakképzett katonái, a tanárok, elsősorban hivatottak. Mert azt csak nem meri állítani senki, hogy a kultúrtanácsosok feladatai tisztán csak közigazgatási jellegűek, tehát csak jogászok hivatottak e feladatok elvégzésére! ?

Annál csodálatosabb, hogy az 1929: XXX. t.-c. egyenesen lehetetlenné teszi, megszabott követelményeivel, hogy a kultúrtanácsosi állásokra tanárok is választhatók legyenek. Hiszen ez határozott visszaesést jelent a múlt jól bevált gyakorlatával szemben! Pedig minden amellett szól, hogy ne hátraessünk, hanem előre haladjunk, a szak- szerűség, a kellő hozzáértés követelményének minél tökéletesebb megvalósítása felé! Hát nem volt senki, aki ez új törvény tárgyalásánál észrevette volna ezt a ballépést s intő szavával legalább megakadályozni igyekezett volna e hibának a törvénykönyvbe jutását? Ügy látszik, nem volt.

Ám ha nem volt, utólag kell lépéseket tenniök a törvény hibájának jóvátételére azoknak, akiknek hibájából a hiba becsúszott a törvénybe, azoknak, akik elsősorban hivatottak a kultúr szempontok képviseletéle parlamentben és parlamenten kívül. Várjuk a jóvátételt s kérjük tanár- egyesületeinket a jóvátétel számontartására, sürgetésére. Borsos K.

2. Nyelvtudás és nyelvérzék. Hiszen éppen mert mint filológusnak nagyobb körültekintést illik tanúsítanom a magyar igeragozásban, nem nézhettem el a nánk-ot határozott tárgy mellett. A nók-ot a nyelvérzék termelte ki éppen megkülönböztetés oéljából, tehát ismétlem: „kiszivattyúznánk a levegőt“, továbbá „befognánk az üvegcső végét“ helyett, mindamellett, hogy sokfelé így használatos, mégis fenntartom, hogy kiszivattyúznák a levegőt és befognák az üvegcső végét, a helyesebb; sőt a Szemle megérkezésekor jelenlévő színmagyar tanártársaim szerint az egyedül helyes kifejezés.

Mert más a nyelvtudás és más a nyelvérzék! Kardos Albert tudhat magyarul, de magyar nyelvérzéke gondolkodóba ejt. így ír : „egy filológusnak illenék tudni“, továbbá „az adnók-vennők“ nem foglaltatik ebben a rendeletben. Két vaskos barbarizmus (germanizmus és latinizmus) ily rövid cikkben éppen elég, hogy kételkedjünk illetékes-