Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 10. szám - Dr. Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó
384 És a másik eperjesi Dioskur, Hazslinszky Frigyes, a nagy botanikus, aki a jogakadémián, teológián, gimnáziumban, tanítóképzőben tanított, ha az iskola érdeke parancsolta, szaktárgyán kívül: történelmet, németet, rajzot, nemzetgazdaságtant, mathematikát, fizikát, sőt — Isten bocsássa meg neki, még héber nyelvtant is. És a nagy Bőhm Károly, akinek lelke csak úgy szórta minden szaktárgyra kiterjedő óriási tudásának niebelungi kincseit, hogy ámuló tanítványai szinte elvakultak, mint aki védtelen szemmel néz a nyári nap csillogó tükrébe. És hogy az élők világában fejezzük be a mindentudó nagy tanárok seregszemléjét: itt a mi tiszteleti tagunk, a jó Ludman Ottó, ez a csudaember, aki még a kilencvenesztendős Torkos Lászlónál is öregebb egynegyed esztendővel. Ha szabad volna tréfálnom, azt mondanám, ki tudja nem ő-e a Mister Universum a világ összes öreg tanárai között. Milyen universális tudással és milyen lelkesen tanított klasszikus és modern irodalmakat: földrajzot, fizikát, mathematikát, csillagászatot, rajzot. És ennek az erős léleknek milyen edzett a vézna testhüvelye. Hetvenedik születése napját a Lomnici csúcson ünnepelte meg. Élete kilencvenedik évében a Vezúv tetején sétálgatott. És ma is mennyire üde a lelke. Egy látogatásom alkalmával tavaly télen azon leptem meg, hogy Theokritosz idilljeit olvasgatta szemüveg nélkül, szörnyűségesen apróbetűs nyomtatásban. „Siciliába készülök, ez a Baedekerem." Ma már, a tudományok óriási fejlődése mellett ilyen „mindent- tudó“ tanáraink nem lehetnek. Elmúlt az az idő, mikor a teológusból lett tanár mindent tanított. Elég volt, ha egy leckével eléje tanult a diákjainak. Volt is sok furcsaság, mert nem minden régi tanár ütött Vandrákra, vagy Böhm Károlyra. Mikor a növénytan tanítása abból állott, hogy minden virág nevét meg kellett tanulni latinul, magyarul, németül és tótul. De senki se sejtette, hogy a virág szerelmes, éhes, haragos és nevető érző lény. Vagy mikor az ilyen „szaktanár“ azt mondta a vegytani órán a fiúknak: „Nézzék, ezt a két folyadékot összetöltöm és vörös lesz.“ Aztán zöld lett. Fejét csóválva, mintegy szemrehányólag nézett a lombikra: „Ezt már mégse vártam volna'“ Nem is az a fontos, hogy „mindent tudjunk“, hanem hogy a többi tantárgy iránt is érdeklődjünk, a köztük levő kölcsönhatást, filozófiai kapcsolatot megérezzük. Ezt a kölcsönös érdeklődést az iskolának intézményesen kell ápolnia. Nemcsak a mindig sürgetett, de végre nem hajtott hospitálásokkal, hanem például a budapesti két középiskolánkban divatos próba-, illetőleg mintaelőadásokkal, melyeken minden tanár jelen van és amiket módszeres konferenciákon megbeszélnek. És azokkal a sorozatos előadásokkal, melyeken minden tanár jelen van és amiket módszeres konferenciákon megbeszélnek. És azokkal a sorozatos előadásokkal, melyeket a budapesti leánykollégiumban megkezdték. Ezekben a szaktanárok kifejtik, hogyan hozzák vonatkozásba saját tárgyukat a többivel. Fontos a tanárnak az érdeklődés, de még fontosabb az érdekesség. Minden módszerű tanár jó lehet, csak az unalmas nem.
