Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 1. szám - Külföldi lapszemle
33 eléseit, most töltötte be 3. évfolyamát, melynek gazdag tartalmából csak néhány időszerűbb értekezést emelünk ki. Az októberi számban A. Fischer széles megalapozással vizsgálja a világhelyzet és a nevelési probléma összefüggését a jelenben. Megvonja a világháború mérlegét és azt találja, hogy ennek főleg két következményével kell számolni majd a jövőben. Az egyik az, hogy a világ vezetésének tetemes része Európáról Amerikára szállott, a másik pedig a színes emberiség növekedő aspirációi. Amerikának felemelkedése a háború alatti és utáni időben magával hozta Európa elszegényedését és munkanélküliségét. Hiába reméli Európa, hogy ez csak átmeneti állapot, mert minden előre törő hatalom, tehát Amerika is, pszichológiai szükségszerűséggel törekszik a hegemónia felé. Másrészt Európa hanyatlásának az oka nemcsak Amerika diadalmas fellendülése, hanem a színes államok növekvő gazdasági függetlensége is. De nemcsak gazdasági, hanem szociális és szellemi áramlatok is mutatják, kogy Európát nem európai exotikus szellem kezdi ki. Nemcsak a négerplasztikának és zenének, meg az exotikus elemnek sportban és divatban való kedvelése utal erre, hanem az európai szellemi értékekkel szemben mindjobban erösbödö skepsis, mely ind szekták és filozófiák beáramlását elősegíti, ezáltal szellemi polimorfizmust hív életre és ez teljessé teszi Európa egységének szétbontását. Milyen hatással lehet ez a helyzet a nevelő munkára? Két irányban hathat, a szerző szerint, vagy úgy, hogy a pedagógiai teória az ifjúságot közvetlenül a nemzeti politika konkrét feladataira előkészíti, amikor a nevelés nem egyéb, csak fegyver a fennálló politikai állapot fenntartására, — ezt a szellemet tükrözik a győztes hatalmak és az újdonsült vagy megerősödött államok kormányainak pedagógiai reformjai. De lehetséges a nevelésnek másik formája is, mely a tkpi nevelést csak a pedagógiai tényező egyik részeként nézi és a fősúlyt a szellemi atmoszférára veti, melyen belül a hivatásos nevelés mint tudatos működés folyik és mely a közösség szellemétől függ. Ennek az érett közösségnek kell az új adottságokkal szemben állást foglalnia, a többi európai nemzettel kölcsönhatásba lépnie és új szellemet teremtenie, hogy a jelenlegi világhelyzetet didaktikai szempontból felhasználhassa. (Sajnálatos, hogy e széles látókörű fejtegetés a jelen évfolyamban nem talál befejezést!) A januári és márciusi füzetben F. Albeggiani: A nevelés és iskola filozófiája a XX. századbeli Itáliában címmel tanulságos képet ad az olasz nevelői gondolkodás fejlődéséről a következő fejezetek szerint: 1. Romanticizmus és első pozitivizmus a XIX. sz.-ban (Rosmini—Angiulli). 2. Az idealisztikus pedagógia. Croce és Gentile. 3. Croce és Gentile iskolája. (Lombardo—Radice, Codignola, Ferretti, Baratono. 4. Az új pozitivismus (Montessori, Marchesini, Della Valle, Calo, Vidari stb.). 5. Az iskolai reform. Felette eszméltető a híres Ed. Spranger értekezése Németország „túliskolázásáról11 (Die Verschulung Deutschlands) (febr. szám). Abból indul ki, hogy Németország tanűgyével világdicsőséget aratott a XIX. sz.-ban. Azonban ennek árnyéka is van. Az iskola szükséges, de baj, ha az élet fölött akar uralkodni, ha az életnek mind több tartalma az iskolának áldozatul esik és mindig több az olyan ember, aki élni tanít,
