Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 9. szám - Dr. Soós Adorján: Bethlen Gábor
BETHLEN GÁBOR Az újcibbkeletű, egyoldalú, történetírói felfogás véleménye szerint: a múlt század első évtizedeinek költészete, történelmünk egykori vezető férfiait — egy újabb századi használatra — bizonyos neó-klasszicisztikus jelmezbe öltöztette, s ezáltal a romantikus írók nagyjainkat egyoldalú megvilágításban, a telitett hazafiság színében, állították az utókor elé. Ennek ellensúlyozásaképpen a jelenkor történetírása azon újabb véglet által próbál tiszta képet alkotni magának, hogy a romantikus jelmez alatti ékességeitől is megfosztja történelmi alakjainkat. Ez a két szélsőséges véglet zavarja a tisztánlátást és megnehezíti a múlt nagy alakjainak jellemzését, pedig a letűnt idők vezérférfiainak helyes képét, az összekuszált adathalmazokból megkonstruálni eddig sem volt könnyű feladat, holott az egyenes út nyilvánvalóan kínálkozik: ne dicsérjünk érdemein felül senkit sem, de a nagyjainkat megillető elismeréssel ne fukarkodjunk, mert az ő dicsőségük, nemzetünknek is a dicsőségét jelenti. Ebből a szempontból lássuk Bethlen Gábor, Erdély fejedelmének, Magyarország választott királyának jellemét s halála 300 éves fordulóján adózzunk emlékezetének. Minden földi élet magában hordozza a halhatatlanság időtartamát. Bethlen Gábort életkörülményei heroikus magasságba emelték s cselekedetei, lelki tulajdonságai örökké tartó halhatatlanságot biztosítottak neki. Ha a 17. századbeli szűkebb látkörű politikai értelem és diplomáciai belátás tekintetében az ő nagy alakja sem választható el kora egyoldalúságától és gyarlóságaitól, de vallási felfogása, a tudományokért és művészetekért való lelkesedése és áldozatkészsége, mindenek felett pedig akaraterejét és tisztánlátását bizonyító lelki tulajdonságai, mindenkor a legteljesebb egyéni jellemvonásokat árulnak el.
