Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 8. szám - Egyházi és iskolai hírek

347

ügyelő Urunkra, aki bámulatos lyy.paifia-val, a nagy Kant pontosságához hasonlító szabályozott életrendjével, testének és lelkének állandó gondozásával egy mindenki előtt tisztelt és csodált öregkort hordoz a véllain. S ha valakire ráillik, úgy bizonyára őt ékesítik legigazabban Cicero jellemző szavai: „arma senectutis sunt artes exercitationesque virtutum.“ Egész élete tehát a munka és kötelesség szakadatlan láncolata. Ezért, mivel állandóan a „törvény", isteni és emberi szabályok, rendeletek, végzések szerint igazította pályafutásét és a „r o ji r/g"-tól soha egy jottányira el nem tért, illik rá teljes egészében a Szentírés igéje: „te? v öf xui a'Mrf ng, ov* OTetparov xeti, ftxr (írj' roftifuag a’tfb/orj = ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd“ (Pál 11. Timótk. 2. 5.) és ama másik ige: „Boldog, aki megtartja a törvényt és igazén cselekszik minden időben" (Zsolt. 106. 3.). A mi Felügyelő Urunk mindig megtartotta a törvényt és úgy harcolta meg idáig életét, természetes tehát, ha boldog és megkoronéztatik. Sem a boldogságot, sem a koronát nem mi adjuk neki, gyarló emberek, hanem az Isten, aki erre a napra is elvezérelte őt testi és lelki erőben, egészségben. Mi pedig, magyar tanárok, jelenlevők és távolvalók, helybeliek és vidékiek, öregek és ifjak, különböző nemzedékek tagjai, eljöttünk ma ide, hogy megoldozott sarukkal tegyünk dicséretet, dicsőséget, tisztességet és hálaadást a mi fejünk koronájának és kívánjuk neki továbbra is a jó Isten kifogyhatatlan irgalmát és boldogító áldását.

Torkos László — kilencven éves. Kilencvenedik születésnapja (1929. okt. 2.( alkalmával igaz tisztelettel köszönti a protestáns tanárság is. Hiszen hosszú ideig szoros kapcsok fűzték hozzánk. 1862—1877-ig a budapesti evangélikus gimnázium tanára, illetőleg három éven át igazgatója volt. Áldásos, sokoldalú munkássága köz- izmert. Nyelvtanaival, olvasókönyveivel, vers- és költészettanával sikeresen mozdította elő a magyar nyelv és irodalom tanítását. Költészetét komoly, férfias érzések s kiváló műgond jellemzik.

Melegszívű tanári lelkét meghatóan tükrözteti: Búcsú az iskolától c. költeményének (az „Őszi harmat után" kötetben) következő sorai :

„Mert szerettem, hová az égi szózat Hitt tavaszkoromban, a drága helyet,

Nem volt soha jelszóm : „quem dii ödere“

Nem bántam, ha munkámnak isteni bére Nem arany, nem ezüst, csak hű szeretet.

Es szerettem, kikkel mint lelki barát Egy ösvényen jártam fél századon át,

Gond sútya ha terhelt, mint durva palást,

Ők nyújtottak legédesb vigasztalást."

A magyar tanügynek ezt a nagyérdemű munkását Isten hosszú élettel áldotta meg. Iskoláink a szeretet babérágaival vegyék körül öregségét. E. 2

A miskolci (volt eperjesi kollégium) evangélikus tanítóképző intézet új épületének felavatása. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület szeptember hó 11-i közgyűlésének keretében nemes egyszerűséggel, de lélekemelő bensőséggel avatta fel az 1920. évben Eperjesről Miskolcra menekült evangélikus tanítóképző intézetnek új épületét. Az avatási ünnepséget a tanítóképző énekkara vezette be az „Erős várunk" eléneklésével. Majd Zelenka Lajos dr., egyházkerület! felügyelő üdvözölte meleg és szívélyes szavakkal a megjelent vendégeket, különösen pedig dr. Mikszáth