Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 7. szám - Egyházi és iskolai hírek
296 készültségen kívül a megértő, a helyzeteket mérlegelő és értékelő és a rejtett mélységekben titkon meghúzódó érzésekre nem csak resonáló, hanem átérző emberi szív is!** De nemcsak az iskola falai között dolgozott, hanem oroszlánrésze volt neki a város minden társadalmi és kultúrmunkájéban. Meg volt a maga politikai hitvallása. A politikai élet irányváltozásai sohasem ragadták sodrós fodraikba. Rendíthetetlen híve volt a 67-es politikai irányzatnak, mint amelynek kormányzása alatt a magyar művelődési viszonyok nemcsak nagyot haladtak, hanem igen magas fokra hágtak. A családi kör, az iskola, a társadalmi, kultúr- és irodalmi élet terén való tevékenység volt életörömeinek igazi forrósa. 1853-ban született Aradon. 1877-ben került a szigeti főgimnáziumba, melynek 1907-ig hűséges, buzgó és szeretett tanóra volt. Ekkor nyugdíjba ment. De munka nélkül nem tudott élni. Tevékeny munkakedvét a városnak sikerült biztosítani a maga számára és mint kultúrtanácsos hosszú időn át állt a város szolgálatában. E hivatalban érte 1914-ben az orosz betörés, mikor mindenki menekült, csak ő maradt helyén a városi tisztviselői karból s mint a város — ad hoc tempus — polgármestere hősies magatartással, higgadt bölcsességgel, a törvények erejének szentségére való hivatkozással védte a várost és közvetetlen fellépésével, mely azt mondta: „félem a*z Istent, mástól nem félek!“ kedvességet nyert személye az ellenség szemében is. A legfelsőbb helyen is elismerték nagy érdemét: a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta meg — kardokkal. Kardokkal ! Pedig, de nem szerette az erőszak eszközeit! Talán mértéken felül is szelíd, elnéző és türelmes volt. Szívből megtudott bocsátani és sohasem emlegette többé a sérelmet. Tanártársaival szemben előzékeny, szíves, szolgálatkész a végletekig s az élet mindennapi kisebb-nagyobb összeütközéseiben mindig ott állt, mint békítő, mint az ellentétek elsímítója. A vendéglátásban fáradhatatlan volt igazán társaséletre teremtett hűséges feleségével együtt s háza a vidám barótkozósnak és összejöveteleknek gyakori és örömest látogatott helye volt. Ö maga mindig kedélyes, derűit, vidám volt s környezetében is ezt a hangulatot igyekezett kelteni és fokozni. Álarc nélkül való, hű, becsületes, jó ember volt. Meghalt messze, távol attól a földtől, hol őt legjobban szerették tisztelői és hálás tanítványai. Él az ő neve és emléke ősi líceumunk történetében és tanítványai szerető szívében, akik közül most is sokan áldják az ő tanítását: mert tőle tanulták szolgálni a tudomány szent ügyét. Bár csak minél előbb jönne el az idő, melyet szintén ennek a líceumnak egyik nagynevű tanára — Lugossy József — így rajzolt meg: Hiszek egy Istenben Örök fény istenében, Ki fáklyát gyújt a bölcs s a költő lángleikében. Az ész világa győz s valamerre érhet, Rengő sugárokkal terjeng az isméret; Az éj rút fajzati hátrálnak szégyenben. Hiszek egy Istenben! Juhász Péter a máramarosszigeti ref. főgirnn. volt igazgatója. ** Ezzol bizonyára nem a mi iskoláinkban lévő, tanár és tanítvány között fennálló viszonyra céloz a cikk írója. Bzerk.
