Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 7. szám - Trócsányi Dezső: Új magyar filozófia
267 vertált típusainak ellentétét felhasználni, mert ez lélektani alapul szolgál a transzcendentizmus és immanentizmus később fontos ellentétének: a történeti élet szempontjából talán mégis jó lett volna, ha a szerző rámutat arra is, hogy a Spranger típusai : az elméleti ember vagy tudós, a gazdálkodó vagy gyakorlati ember, az esztétikus ember vagy művész, a vallásos ember, a hatalmi ember és végül a szociális ember miképen alakulnak ebben a polgári világban. Lehet, hogy ez a vizsgálódás nehezen fért volna be a mű kereteibe, amelynek számolnia kellett a közönség olvasó kedvével is. Azt azonban mégis sajnálnunk kell, hogy nem jutott hely Max Weber azon gondolatainak, amelyek A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című tanulmányt épen egyházi látószögből olyan érdekessé teszik. Hiszen ebből a nálunk is sokat emlegetett, de úgy látszik kevésbbé olvasott munkából a felületes olvasók azt kapták ki, mintha igazolná azt a katholikus állítást, hogy a protestántizmus és a kapitálizmus szelleme ugyanaz : rideg individuáliz- mus, (mig ezzel szemben a katolicizmus szelleme az univerzál izmus volna, mely szerint a társadalom előbbvaió mint az egyén). Holott Weber épp arra mutat rá, hogy a protestáns hivatásetikának a XVI— XVII. század kapitálizmusára gyakorolt hatása az egyházi reformációnak éppen nem szándékolt eredménye ; viszont a protestántizmusnak nincs oka rá, hogy ama hatás miatt szégyenkezzék, mert ez időszak kapitalizmusát még a szolgálat szelleme hatotta át; azért pedig, hogy ez a szellem később a XVIII—XIX. században a rideg és szivtelen kapítálizmusnak adott helyet, a reformációt és a protestántizmust nem lehet felelőssé tenni. A mű I. része A valóság 4 fejezetből áll: 1. A világ végtelensége, 2. Mechanizmus vagy organizmus, 3. Az anyag problémája, 4. A szellem problémája. 1. Kant óta, mondja szerzőnk, „a végtelen nagyság többé nem tény, hanem örök cél, messze fekvő feladat, amely felé az örökkévaló időben és térben egyre jobban közeled k a világfolyamat.“ S e ponton is szellemesen mutat rá a Kanttal meginduló új fejlődés és a polgári szellem összefüggésére. „Annak az aktivitásban örömét lelő polgári szellemnek, amely a tettben éli ki lelke tartalmát, rendkívül megfelelt a világnak ez a felfogása, mert ezáltal a maga számára is teret talált ebben a világban s nem kellett figyelmét egy transzcendens világ felé fordítania (48. o.) Ennek a szellemi fejlődésnek a tetőpontja a pragmatizmus volna Nagy József szerint. Kétségtelen, hogy ettől az angol-amerikai sekélyes filozófiától vezetnek bizonyos szálak a szubjektív ideálízmushoz, helyesebb azonban James-ék tanában, a szubjektív filozófiának, csupán egyik jellemző állomását látunk, amelyre az angol gyakorlatias faji szellem is rányomta bélyegét. Einstein elméletére s a bölcselettel való összefüggésére azt mondja Nagy, „ma még alig több mint a tudósok ügye“ ; körülbelül igaza is van benne, annyit azonban érdemes lett volna itt is megemliteni, hogy Einsteinnal a világ végtelensége ismét helyet készül adni a régi tannak, a véges világnak (lásd pl. Werner Kuntz: Vor den Toren der neuen Zeit.)
