Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 6. szám - Megjegyzések
„A protestantizmus semmi újat nem hozott. Megmentette és megvédte a krisztusit, a régit. Gazdasági téren az egymás terhének hordozása, erkölcsi téren a közvetlen felelősség, a jog terén az egyenlő jogosultság, államhoz való viszonyban a nemzeti eszme, világhoz való viszonyban a lélek felsőbbsége, egyházi téren az egyházak eszközi alárendeltsége, Istenhez való viszonyban az isteni mindenhatóság és emberi semmiség szélsőségeit összekötő kegyelem elveit vitte diadalra. A protestantizmus, mint az Isten dicsőségét célzó szolgálat nemzetközisége, az evangélium mértékével mérve, mindig felette fog állni az ember dicsőségét célzó egyházuralmi törekvés nemzetköziségének: mert ebben a törekvésben a szolgaság is törvény. A szolgaság pedig sohasem lesz képes az istenfiúság szabadságára, a megigazulás méltóságára, a krisztusi testvériség bensőségére, Isten dicsőségében részességre nevelni az embereket. Mi egyedül Krisztusban bízunk, aki meggyőzte a világot s a világ feletti győzelemre hív minket is", — mondja a speyeri 400 esztendős protestáns jubileumhoz, intézett üdvözlő beszédében, május 21-én. A Speyerben összegyűlt protestánsok nagy tetszéssel fogadták Baltazár püspök megállapításait. Bizony, kívánatos volna, hogy a magyar protestánsok is mind-mind meghallják és szivükbe uéssék e szavakat s hitükben megerősödve, nemes önérzettel, szent bizalommal, halálra is elszántan, álljanak ki hitük védelmére ellenfeleikkel szemben és induljanak szent harcra, a közélet mezején, az evangélium fegyvereivel, minden ellen, ami szemben áll az Isten igéjével. Induljanak abban a biztos tudatban, hogy a „vég győzelme bizonyos", „aki mindvégig megáll, megtartatik". Elmondottam pedig mindezeket azért, mert fájdalommal látom sok-sok protestáns testvérünkben az önérzethiányt, hiányát annak a biztos tudatnak, hogy igenis a protestantizmus a keresztyénségnek igazi, hamisítatlan formája, hogy az evangéliumokban foglalt keresztyénség olyan tökéletes vallásforma, olyan absolut vallás, amely nem szorul továbbfejlődésre, amelyen minden változtatás, minden emberi mesterkedés, bölcselkedés, toldás-foldás, csak ronthat, aminthogy rontott is. Ennek a rontásnak állt útjába a nagy reformáció, amikor leszögezte azt az álláspontot, hogy nincs más igazi keresztyénség, csak az, amelyet az evangéliumok tartalmaznak, azokból sem elvenni, sem hozzájuk toldani nem lehet, nem szabad semmit. Ezen az egyszer vetett fundamentumon nekünk protestánsoknak bizton, bátran, szilárdan kell állanunk minden változás, az idők minden viharai között, tudván, hogy nincs más fundamentuma az igaz keresztyénségnek. Szilárdan kell állnunk akkor is, ha minden ellenünk fordulni látszik, akkor is, ha soraink ritkulnak, ha látjuk is, hogy a gyarló embereket a nyájösztön a nagyobb tömeghez vonja, sodorja. Nem szabad kishitűekké válnunk azért, mert még mindig kisebbségben vagyunk; hiszen az igazságot nem mindig a többség képviseli. Idő kell ahhoz, amíg az emberiség oda fejlődik, hogy a nagytömegek is fel tudnak emelkedni a hamisítatlan, tiszta keresztyénség magaslatára. Félre hát a gyáva csiiggedéssel, az asszonyos sopánkodással,
