Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Egyházi és iskolai hírek
18a Az Orsz. Reí. Tanáregyesület közleményei. 1. A Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapjáról. A Ref. Tanáregyesület központi igazgatósága 1929. évi március hó 1-én tartott gyűléséből a Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapjából kiosztandó segélyekre vonatkozólag, a ref. egyetemes konventhez a következő javaslatokat terjesztette fel. Az 1928. évi május hó 30-án Budapesten tartott közgyűlésnek 13. a) számú határozatát, melyben nagyobb 400—600 P-s ösztöndíjak létesítésére tesz javaslatot, már előzőleg felterjesztvén a konventhez, addig is, mig a konvent ezt a határozatot jóváhagyja, a pályázók közűi kiválasztotta azokat, akik az ösztöndíjakra méltóknak látszanak s azoknak nagyobb segély nyújtását javasolja, a következő irányelvek szerint: 1. Tanári pályára készülő tanár-gyermekeknek, kiváló eredmény és szegénység esetén 400 P adassák. 2. Az előbbi feltételeknek nem teljesen megfelelő tanárjelölteknek 200 P. 3. Más pályára készülő főiskolai hallgatóknak kiváló eredmény és szegénység esetén 200 P. 4. Kevésbbé megfelelőknek 100 P. 5. Csak szüleik lakóhelyétől távol tanuló ifjakat ajánl. 6. Ezen ösztöndíj csak erre az évre adatik. (Ily módon 4630 P kiosztására tett javaslatot.) A többi pályázónak az eddig szokásos segélyt a következő elvek szerint javasolja : 1. Főiskolai vagy középiskolai tanulóknak, ha nein szüleik lakóhelyén tanulnak és jeles előmenetelitek 120 P. 2. Mindezeknek jó előmenetel esetén 60 P. 3. Szüleik lakóhelyén tanulóknak jeles előmenetel esetén 80 P. 4. Ugyanezeknek jó előmenetel esetén 40 P. 5. Elégséges bizonyítványú tanulók segélyt nem kapnak. Ily módon 3980 P lenne kiosztandó. Az egyetemes tanügyi bizottság a javaslatot némi módosítással 72. sz. határozati javaslatában, elfogadásra ajánlotta. A dijakat, a ref. konvent megerősítése után küldi szét a pénztáros s kéri az illető segélyezetteket, hogy nyugtát küldjenek címére, mert a postatakarékpénztár csak együttesen szokta a pénz szétküldését nyugtatni. 2. Az egyetemes tanügyi bizottság az előbbi pontban említett közgyűlési határozatot már 71. számú jegyzőkönyvi pont alatt hozott határozati javaslatában a Konventnek elfogadásra ajánlotta s amennyiben a Konvent a határozati javaslatot elfogadja, már a jövő évben 10—12 drb 400—600 P ösztöndíjra vesz fel a Ref. Tanáregyesület igazgatósága tanárgyermekeket, elsősorban tanárjelölteket, másodsorban szüleik lakóhelyétől távol tanuló főiskolát, vagy gimnáziumot végző ifjakat. 3. 1928. dec. 2-től 1929. ápr. 10-ig beküldöttek: I. Tagsági díjra: Német József 4‘—, Budai József Miskolc 12"—, Hajdúnánás 56’—, X, 4‘—, Pápai gimn. 16'—, Nagy Vilmos Nyír