Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
172 képzők járulnak hozzá. S vájjon, ha azokat a szavakat, amelyekben csak é, é, i, í fordul elő, biráló ajánlata szerint éleshangúaknak nevezzük, egyszerűbb lett az illeszkedés szabálya ? Egyszerűbb a hangtan ? S jobban megfelel a mély-, magas-, éles beosztás a fizikai ténynek, a hangok rezgésszámának ? 3. Kifogásolja biráló a hosszú mássalhangzó elnevezést, pedig maga is mondja: „beszédszerveink több időt fordítanak kimondásukra“. „Mintegy kettőztetik, kétszer ejtik", ez már tévedés; mert még szótagoló hangoztatáskor is csak akkor mondjuk kétszer a hosszú mássalhangzót, ha azt mindkét szótagban élesen ki akarjuk emelni. Szótagoljuk csak a hallottam szót, és hasonlítsuk össze a külön kimondott hal, lot, tam szórészek kiejtésével! A Helyesirási Szabályok pedig nem hangokról, hanem a hangok írásbeli jeleiről beszélnek s így világos, hogy nem beszélhetnek a hosszú hangoknak megfelelő hosszú betűkről, hanem a hosszú magánhangzók és hosszú mássalhangzók jelöléséről. Biráló tehát ne a betűk közt keresse a hosszú mássalhangzót, hanem kissé lejjebb a 9. pont alatt: „A hosszú (nyújtott) és kettős mássalhangzókat következőképen jelöljük“. (5. o.) „A kétjegyűekben -r- nyújtáskor mindig csak az első jegyet ket- tőztetjük“. (6. o.) 4. Ma már nagyon jól tudjuk azt, hogy a tudo-m, tudu nk alakokban az o és u nem „kötőhangzó“, hanem fejleménye az eredeti tővégi rövid magánhangzónak, mellyel Árpádkori latin okleveleink magyar szavaiban még soksor találkozunk: Zobolsu, Botondu, hodu, utu stb. 5. A névszók végén álló a, e sem foglalható az -d, -é időjellel s a -ná, -né módjellel egy szabály alá, mint ahogy a biráló kívánja. a) A leíró nyelvtanban úgynevezett hangzónyujtó tövek, pl. fa, epe a nyelvtörténet tanúsága szerint hangzórövidítő tövek, vagyis ezek a szók eredetileg alanyi alakjukban hosszú magánhangzóra végződtek, később azonban ez a hosszú magánhangzó megrövidült; a régi ragok és képzők előtt azonban megmaradt a hosszú magánhangzó (újak előtt rövid a magánhangzó, órakor, testvéreként, árvaság). b) A feltételes mód jelének eredeti alakja -né, melynek a -ná csak később fejlett mélyhangú párja; a folyamatos múlt jele eredetileg szintén -é. Ezek a jelek az alanyi ragozású egyes harmadik személyben megrövidültek. A 6—10. számú pontokban a biráló néhány összetett képzőt elemez nagyon szerencsétlenül. 6. aj Módszertani tévedés a leíró nyelvtanban elemezni az ösz- szetett képzőket. Az összetett képzők elemzése a történeti és össze- hasonlitó nyelvtan feladata, s ez kívül esik a középiskola munkakörén. S miért elemeznénk éppen csak egy pár összetett képzőt, ha már elemezünk? Mert nyelvérzékünk homályos ösztöne buzdít? Demit csinálunk, ha akkorákat tévedünk, mint a biráló? b) Fut igéből először a futam főnevet származtatja; azután a főnévhez mozzanatos képzőt ragaszt. Ugyanígy magyarázza a csuszamlik, szólamlík féle igéket. Ha azonban tudjuk, hogy a régi nyelvben volt futamik, csuszamik igénk s a futamodik, csuszamlik ezeknek továbbképzései, akkor nem fogunk pusztán nyelvérzékünk szófejtésére támaszkodni.
