Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Oravecz Ödön: Adalék a magyar nőnevelés gyermekkorához
132 mányokat hierarchízáljuk, azoknak elsőséget, mondani, a többi fölött kitüntetést, ha nem is épen kizárólagosságot biztosítsunk, mindeniknél csak annyi fontosságot, tekintélyt ismerjünk el, amennyi méltán megilleti, főkép pedig mindnyájában az értelmi képzés legértékesebb eszközeit lássuk. A geometriát tulajdonkép nem azért tanuljuk, hogy tudjuk, hanem hogy megtanuljunk geometriailag gondolkozni. Viszont a latinnyelvi tanulmány, a kétrendbeli fordítás (a francia, théme és version elnevezéssel különbözteti meg őket) gyakorlatával szerzett megbecsülhetetlen készségek által ajánlja magát. Sőt magok a természet- tudományok, a természettan, vegytan, állattan stb. olybá tekintendők, mint a művelődés eszközei; csupán ily felfogással válnak javunkra. Ezért szükséges reformálni mindenekelőtt a kézikönyveket, vizsgákat. A tanítás szellemét kell az egész vonalon megváltoztatni. A siker ettől függ. A „belekóstolás“ helyébe — a képzést, a ráhatást, az elmélyedést tegyük. Térjünk vissza az oktatás egykori fogalmához, melyet úgy tűntettek föl, méltán, mint lelki műveltséget. Az ismeretek gyűjtése így nem veszít semmit, a túlterhelés pedig el lesz kerülve. Ezt kívánja az előadó a középfokú oktatástól Belgiumban, — ezt kívánják a franciák a maguk iskolái részére, amelyeket „secondaire" névvel jelölnek meg. Ezt kívánnánk mi a magunkéitól, tehetjük bátran hozzá, mert csak így tud az iskola megfelelni igazi céljának és komoly rendeltetésének, ami szerintünk, meg más elfogulatlan gondolkozó elmék szerint, nem lehet más, mint az ú. n. általános műveltség elsajátítása mellett az ifjút oly erkölcsi és szellemi „habitusokkal“ látni el, úgy kipallérozni minden rendű testi, lelki képességeit, hogy a választotta életpályán reá váró munkát magamegerőltetés nélkül, becsületesen el tudja végezni, a maga jóvoltát, jogosult érdekeit a köz szolgálatával együtt, összhangzatosan, eredménnyel munkálhassa. Fejér Lajos. Adalék a magyar nőnevelés gyermekkorához. Kuncz Ignác, a kolozsvári egyetemen a politikának egykori jeles professzora, azt írta a „Nemzetállam“ c. költői szépségekben pazar államfilozófiai művében, hogy a népek, nemzetek, intézmények egy-egy nagy forduló előtt szeretnek visszanézni a múltba, miként az oly ember, akinek egy nagy szakadékot kell átugrania, előbb hátrafelé megy pályamezőjén s messzebbről fut neki, hogy nagyobb lendületet vehessen. Ki tagadhatná azt, hogy a nőnevelés kérdése szinte elérte már talán a maga forrongásának tetőpontját; a világháborút követő társadalmi meg- rázkódás e téren pusztító forgószele elért talán már oda, hol kinyilik a „vihar szeme“. A helytelen átértékelések ködéből már derengő hajnal sugára bíborodik.