Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 3. szám - Megjegyzések
98 A most nevelkedő tanárgeneráció, amelyik pár esztendő múlva elhagyja az egyetem padjait, ezt a típust választotta eszményképéül. A modern tanár nem vonulhat vissza tudományának kényelmes elefántcsonttornyába, részt kell vennie a társadalmi életben, annak minden megmozdulásában. Erezze magát otthonosan a tanár a katedrán, a parketten és a sportpályán egyaránt. Ez a cél lebeg a mai egyetemi hallgatóság előtt, amely ki akarja törölni a köztudatból a középiskolai tanárságnak azt a kedvezőtlen képét, amely néha-néha még ma is kisért irodalmunk egyes termékeiben. Végűi még csak azt szeretném megyjegyezni, hogy legújabb irodalmunkban a fent vázolt tanártipus nem is olyan ritka jelenség. Hogy egyebet ne említsek, Zilahy Lajos hatalmas drámájának, „A tábornok“- nak egyik főhőse : Székely László tud olyan férfias és hős lenni, hogy tanár létére egyikünknek sem kell szégyelnie magát miatta. Kordos László bölcsészettanhallgaió. 6. Válasz Gulyás József megjegyzésére. Igen tisztelt Uram! Betegen feküdtem Pesten, mikor kezembe jutott Vakációi tapasztalatok című cikke. Ha nem lettem volna olyan tehetetlen, legszívesebben azonnal írtam volna, mert életemben sem okoztam akarattal fájdalmat senkinek. Az meg épen nagyon távol áll tőlem, hogy tanárokat bántsak. Eltekintve attól, hogy sok rokonom, nagybátyám, unokatestvérem is az s írói pályámon is tanárok lendítettek előre amegértő szeretetükkel. Hartmann, a Napkelet szerkesztője, Zsinka, a Protestáns Szemle szerkesztője, György Lajos, Áprily, Réz Gyula, Császár Elemér, mind tanárok. Soha nem juthatott hát eszembe, hogy sértő módon írjak róluk. Cikkében felhozott két tanár-alakom, mint tanár, abszolút becsülésre méltó. Horvát elveszti lába alól a talajt, mint földbirtokos, — ezt a felfogást épen tanárok találtak nagyon érthetőnek és dicsérték. De mikor újra mint tanár teljesítheti kötelességét, a legkiválóbb ember a maga helyén. A Háztűznézőben élő Péter Olivér sem komikus, mint tanár, — egyetlen szóval nem céloztam még a diákok csúfolódására sem. Anyja tette komikussá benne az embert s ez, sajnos, nemcsak tanárral történhetik meg. Mindkét írásomban az életet írtam s bizony a Felfeléért jobban haragudhatnának földbirtokosok, akik elébe tükröt tartottam. Mert bizony csak a Sziráky nemes alakja elképzelés, a többit jól ismerem! Mikor először hallottam cikkéről, azt mondták nekem, hogy támadás. Meg kell mondanom: ha az lett volna, ez csak dacot váltott volna ki belőlem és nem ezt a levelet. De ismétlem, ez a szomorú hang meghatott és szeretném kihúzni azt a tövisét, amit igazán akaratlanul döftem a szívébe. Bocsásson meg kérem a szomorúságáért és higyje el: Szabó Mária inkább soha nem írna, semhogy bántson olyanokat, akiket nagyon is becsül. Ezzel a hittel gondoljon vissza könyveimre s talán új szögből nézve a dolgokat, megérti, hogy az írói szabadság ennyire feljogosít bennünket és nem ártunk a tanári tekintélynek sem akkor, mikor az élet ferdeségeit megírva, egy-egy tanárra is átvisszük ezeket. Hiszen el kell ismernie, hogy tökéletessé senkit nem tesz a pálya. Emberek vagyunk. Itt is, ott is, mindenütt akadnak komikus jelenségek, anélkül, hogy a többieket ez megbélyegezné. A Ház-
